a jövő városa

A föld alá szorulhatnak az autók a jövő városaiban

2021.02.05.

Szaúd-Arábia úgy döntött, hogy 200 milliárd dollárból megépíti a „jövő városát”, melyben a felszínen nem közlekednek autók és nem lesz széndioxid-kibocsátás. Vajában egy kísérleti városrészről van szó egymillió lakossal, a Vörös-tenger partjára tervezett Neom futurisztikus óriásmetropolisz részeként. Ezzel párhuzamosan Európa két meghatározó fővárosában, Berlinben és Párizsban is azt tervezik, hogy a környezetvédelem és az élhetőség érdekében teljesen átalakítják e metropoliszok jövőbeli közlekedési koncepcióját.

A szaúd-arábiai hatóságok bejelentették egy hatalmas széndioxid-semleges város építését, amelyben nem lesznek sem utak, sem autók. A Mohammed Ibn Salman koronaherceg által bemutatott projekt a The Line (A Vonal) nevű, 170 kilométer hosszan elnyúló városban, mely egymillió embernek ad otthont, és 380 000 munkahelyet teremt.

A városban – legalábbis a felszínen - nem lesznek autók és nem lesz szén-dioxid-kibocsátás - jelentette be Mohamed bin Szalmán trónörökös. A koronaherceg szerint a modern városok szennyezettek, zsúfoltak, hangosak és elszakadtak a természettől, ami hátrányosan befolyásolja az élet minőségét. A projekt tervezői Twitter-üzenetükben azt írták: a jövő általuk elképzelt mintavárosa egymillió lakosnak ad otthont és évi ötmillió turistát vonz majd.

A The Line, vagyis A Vonal nevű városrész  a Neom elnevezésű intelligens város keretein belül épül meg Tabukban, Szaúd-Arábia távoli, észak-nyugati részén. Maga Neom 26 500 négyzetkilométert foglal majd el és 460 kilométeren át húzódik majd a Vörös-tenger partja mentén. A teljes várost klimatizálni akarják, az ehhez szükséges energiát pedig megújuló forrásokból fedezik.

Neom fontos eleme a Vision 2030 programnak, amelyben Szaúd-Arábia gazdasága átalakítását és kőolajfüggőségének csökkentését tervezi. A "megacity", ahogy tervek emlegetik, az ország északnyugati csücskében létesül az állami fejlesztési alap által juttatott 500 milliárd dollárból.

A jövő városa három szinten helyezkedik majd el. A felszínen lesznek a lakóépületek és a mindennapi élethez szükséges összes infrastruktúra: iskolák, klinikák, parkok és szórakoztató központok. A „hivatalos”, azaz szolgálati elektromos autók kizárólag az első földalatti szintet használják majd, amit teljesen elszeparálnak. A föld alatti második szinten pedig mesterséges intelligencia által irányított "ultragyors" tömegközlekedési járművek fognak közlekedni. Az utazás a város bármely pontjáról egy másikra legfeljebb 20 percet vesz majd igénybe.

A szaúdi trónörökös megjegyezte, hogy az autók nélküli város építésével nem csupán a környezetvédelemről, hanem az emberek jövőjéről is gondoskodni akarnak. Közölte: 2050-re világszerte egymilliárd ember akar majd otthont találni a környezetszennyezés által kevésbé érintett térségekben. Emlékeztetett rá, hogy a környezetszennyezés miatti halálozás meredeken emelkedik. A modern világban az emberek elképesztően sok időt töltenek szennyezett levegőjű nagyvárosok forgalmában.

Az előzetes becslések szerint a "zöld" város felépítéséhez 100-200 milliárd dollár közötti beruházásra lesz szükség. A tőke nagy részét a szaúdi szuverén vagyonalapból, valamint a Neom projektet támogató magánbefektetőktől érkezik majd. Az építkezés a tervek szerint ez év első negyedévében kezdődik.

A projektre némi árnyékot vet egy korábbi hasonló kezdeményezés. Ugyanis Nem ez az első eset, hogy egy futurista sivatagi megaváros tervével ambiciózus célt tűzött maga elé Szaúd-Arábia: 2005-ben meghirdették az Abdullah király nevét viselő megapolisz (King Abdullah City) tervét, amely az akkori bejelentések szerint 1,3 millió munkahelyet teremtett volna. A hat tervezett városrészből azonban végül csak egy valósult meg, és a tervezett kétmillió helyett jelenleg csak 10 ezren lakják a semmiből létrehozott települést. 

Berlin 16 hektáron hoz létre autómentes övezetet

2024-re autómentes övezetet akarnak létrehozni Berlinben is, de mérete a szaúdinál sokkal kisebb lesz: csupán 16 hektár, vagyis 0,16 négyzetkilométerről van szó.  A zónában kizárólag kerékpárral és robogóval lehet majd közlekedni, a lakosok pedig a kívül eső területeken létrehozandó nagy parkolókban hagyhatják autóikat.

A német fővárosban egyébként nemrég autómentes lett egy nagyon széles, központi utca, a Friedrichstrasse több szakasza. A Friedrichstrasse egy kb. 3 km hosszú út Berlin Mitte (Belváros) elnevezésű kerületében, rendkívül változatos szakaszokkal: rengeteg kávézóval, pékséggel, irodaházzal, lakóházzal és néhány kisebb plázával, valamint számos halk, hangulatos mellékutcával. 

Száműzik az autókat Párizs ikonikus sugárútjáról

A párizsi Champs-Élysées 2030-tól autómentessé válik, miután jóváhagyták a francia főváros leghíresebb sugárútjának átépítési projektjét. Eszerint Párizs szívében megszűnik az autóforgalom, s az aszfaltozott felületek helyét hatalmas zöld park veszi majd át.

A Champs-Élysées köti össze a Place de la Concorde-t a Charles De Gaulle térrel és a Diadalívvel. A sugárút jelenleg hatalmas autóforgalmat bonyolít le. Radikális változást jkelent majd a francia főváros közlekedésében, ha ez az útszakaszu tiltott zónává válik az autósok számára. 

Az Anne Hidalgo vezette kerékpáros-barát fővárosi vezetés a tavalyi első "autómentes" bejelentés után most konkrét tervekkel állt elő. Egy 250 millió eurós projekt Párizs közlekedési idegközpontját, lüktető szívét egy 2 kilométer hosszú, hatalmas parkká alakítják.  

A Champs-Élysées vonalán normális forgalom esetén óránként legalább háromezer jármű halad el, miközben a járdákat naponta mintegy százezer gyalogos használja. 

A francia főváros vezetőinek projektje a sugárutat Párizs hatalmas zöld tüdejévé formálja át, magas fákkal, kertekkel, szökőkutakkal, és természetesen számtalan ösvény, kerékpárúttal.

Párizs soha nem rejtette véka alá azt a törekvését, hogy a „kerékpárbarát” európai metropoliszoknak is a fővárosává váljon, leszorítva a dobogóról az olyan, hagyományosan a kerékpárosok Paradicsomának számító városokat, mint Amszterdam vagy Koppenhága.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....
2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....
2026.11.06
Kilenc hónapnyi növekedés után októberben megtorpant a magyar újautó-piac: kevesebb....
2026.11.06
Fordulat körvonalazódik az európai autóipar jövőjét meghatározó egyik legfontosabb kérdésben. Az....
2026.11.06
Az utolsó versenyig nyitott maradt a Peugeot Kupa bajnoki címének sorsa: a hétvégi Zemplén Rallyn....
2026.11.06
Elegánsak, javítják a légellenállást, és egyre több modern autóban találkozhatunk velük. A....
2026.11.06
Hiába vezetünk ugyanúgy, ugyanazon az útvonalon, a hideg beköszöntével az autónk látványosan többet....
2026.11.06
Sötét parkolóház, kihalt utca, késő esti hazaindulás. Ilyenkor egészen más szempontok válnak....
2026.11.06
Régen egy szerelő sokszor néhány szerszámmal és megfelelő szakértelemmel megoldotta a problémát. Ma....
2026.11.06
Miközben Európa autóipara a versenyképességéért küzd, Kína már a következő technológiai....