Közlekedési Múzeum

Folytatódhat a Közlekedési Múzeum új otthonának előkészítése

2020.05.08.

A kormány döntése értelmében folytatódik az új Közlekedési Múzeum tervezése a kőbányai egykori Északi járműjavító területén; az épületegyüttes terveit a világhírű New York-i Diller Scofidio+Renfro építésziroda és magyar partnerként az M-Teampannon készíti.

A kormányrendelet a múzeum új helyszínének megvalósítását célzó beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé, míg a beruházást kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánította.

A kormány határozatot hozott továbbá a kiállítóhely előkészítésének további támogatásáról, valamint az intézmény átmeneti működéséhez szükséges többletforrás biztosításáról is. A határozat a vázlatterv, az engedélyezési terv, valamint a kivitelezési terv elkészítésére a 2021-2023. évben összesen 5,7 milliárd forintot biztosít. Az előkészítési fázisokat legkésőbb 2023. december 31-ig kell megvalósítani.

A Közlekedési Múzeum az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében hangsúlyozta: a döntés fontos mérföldkő az intézmény számára, és megerősítette a kormány elkötelezettségét Budapest fejlesztése, az új Közlekedési Múzeum létrehozása és a rozsdaövezetek megújítása iránt. A mostani döntés eredményeként megindulhat a teljes körű generáltervezés, a kapcsolódó parkkal, közlekedési kapcsolatokkal, az új állandó és szabadtéri kiállítások tervezésével.

A barnamezős, elhagyott vasúti területen kialakítandó új Közlekedési Múzeum várhatóan Magyarország leglátogatottabb családi intézménye lehet, de a Budapestre irányuló minőségi turizmus felfuttatásában is jelentős szerepet vállalhat. A tervezési munka jelentős részét Magyarországon végzik, így a beruházás folytatása a járvány utáni gazdaságélénkítésnek is része, ezért a cél a kivitelezés mihamarabbi megindításához szükséges tervek elkészítése - közölte a múzeum.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....