Le Mans 24 órás verseny

Ford GT: Visszatérés

2016.03.24.

Henry Ford II arra vágyott, hogy a márka győzelmet arasson Le Mans-ban, s ez az álom vezetett a Ford GT 40 megszületéséhez a ’60-as években. Elszántság, találékonyság és félelmet nem ismerő versenyszellem – erre van szüksége annak, aki Le Mans-ban győzni akar, s ahogy ötven évvel ezelőtt, úgy ma is meghatározó pillanat a vállalat életében a Ford GT rajthoz állítása.

Amikor a terv zöld utat kapott, a Ford olyan autót tervezett, amely nemcsak a közutakon, hanem a versenypályákon is kimagasló teljesítményt nyújt, s így eredményesen szállhat versenybe a 24 órás Le Mans-i futamon – pontosan a márka legendás győzelemsorozatának 50. évfordulóján. 

“A döntés” az első epizód abból az ötrészes rövidfilm-sorozatból, amelyben Bill Ford Jr., Raj Nair és Dave Pericak is szerepel, valamint Edsel B. Ford II, aki apja, Henry Ford II oldalán maga is ott volt az emlékezetes 1966-os versenyen. A rövidfilmek idővel egy közös, hosszabb dokumentumfilmmé állnak majd össze, amely végigköveti a Ford GT utcai és versenyváltozatának fejlesztését, méghozzá az autó gyártásáról szóló döntés pillanatától kezdve egészen a 24 órás Le Mans futamra való visszatérésig.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....
2026.11.06
Egyre drágább alkatrészek, emelkedő nyersanyagárak, milliárdos költségek és óvatos vásárlók: az....
2026.11.06
Új korszakra készül a brit ralisport: 2027-től jelentősen módosulnak a versenyautók műszaki....
2026.11.06
Új kihívó jelent meg az elektromos autók akkumulátorpiacán: a lítium helyett nátriumot alkalmazó....
2026.11.06
Amikor 1976-ban bemutatkozott az első Honda Accord, kevesen gondolták volna, hogy egy szerény....
2026.11.06
Alig indulunk el, máris bepárásodik a szélvédő, hiába töröljük le, néhány perc múlva ismét alig....