Kuga

A Ford Kuga közel 30 százalékkal messzebbre jut egy liter üzemanyaggal

2020.02.24.

A Ford bejelentette, hogy a vadonatúj Kuga SUV a kategória legkedvezőbb üzemanyag-fogyasztási értékével büszkélkedhet majd: a modellcsalád átlagos fogyasztási értéke 28 százalékkal javul.

A Kuga a Ford eddigi legszélesebb elektromos hajtási palettáját kínálja, hiszen az autó egyaránt megrendelhető mild, plug-in és full hibrid hajtáslánccal. A fejlett technológia mellett tovább tökéletesített aerodinamikai és tömegcsökkentési megoldások is segítenek, hogy az autó még takarékosabban működjön.

A Kuga Plug-In Hybrid kínálja a legkedvezőbb fogyasztási értéket, CO₂-kibocsátást és a leghosszabb tisztán elektromos hatótávolságot a közepes méretű SUV-k mezőnyében, hiszen 72 kilométert képes megtenni nulla károsanyag-kibocsátással (NEDC).

A kifutó Kuga-sorozat azonos teljesítményű és konfigurációjú hajtásaival összehasonlítva a vadonatúj modell egyes hajtásláncai akár 28 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak (NEDC). A vadonatúj Kuga Plug-In Hybrid nulla károsanyag-kibocsátású, tisztán elektromos hajtási képességét is beleszámítva pedig a modellcsalád átlagos fogyasztási értéke 31 százalékkal lett kedvezőbb.

A Kuga Plug-In Hybrid és a Kuga EcoBlue Hybrid (48 voltos mild hibrid) bevezetésével jelentek meg először az elektromos hajtásláncok a Kuga kínálatában, és ezek a modellváltozatok már idén megrendelhetők lesznek, kevéssel utánuk pedig öntöltő hibrid hajtású Kuga Hybrid is színre lép. Emellett a Kugához továbbra is kaphatók lesznek a kifinomult Ford EcoBlue dízelmotorok és EcoBoost benzinmotorok.

A vadonatúj Kuga az első SUV, ami a Ford új, globális elsőkerékhajtású padlólemezére épül; ez a megoldás is hozzájárult az autó jobb aerodinamikájához, alacsonyabb üzemanyag-fogyasztásához és ahhoz, hogy az új modell tömege 80 kilogrammal alacsonyabb a most kifutó Kugáénál.

A Ford mérnökei sok helyen alkalmaztak alumíniumot Kuga szerkezetében a súlycsökkentés érdekében: a futómű alumínium részegységei 6,8 kilogrammal, a kompozit-alumínium lökhárító sín 6,1 kilogrammal, a könnyebb fékrendszer pedig 0,8 kilogrammal mérsékelte az autó tömegét.

Ugyancsak a tömegcsökkentést szolgálja a könnyebb kárpitok és az üreges lengéscsillapítók alkalmazása, sőt még az audiorendszer neodímium mágneses hangszórói is.

A kifutó szériához képest az új modell áramvonalasabb lett – annak ellenére, hogy a külső méretek nőttek. Ugyanakkor az autó optimalizált alsó burkolatával, ajtószigeteléseivel és tetősín-rögzítéseivel közel 4 százalékot sikerült lefaragni a légellenállásból.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2020.06.05
Megérkezett az amerikai SUV európai igényekhez igazodó, frissített változata, amely már az FCA....
2020.06.05
Az önvezető járművek megjelenése és közúti elterjedése idővel biztosan bekövetkezik. Ebből adódóan....
2020.06.05
A csütörtökön ismertetett legfrissebb adatok szerint továbbra is csaknem hetven éve nem mért....
2020.06.05
Jánvári Zsolt szerint a a Forma-1-es csapat jövő hétfőn kezdi meg a felkészülést a július elején....
2020.06.05
A Magyarországon is piacvezető pickup vadonatúj, 204 lóerős dízelmotort kapott. ..
2020.06.05
Az FIA ETCR Digital Racing Challenge első versenyét kétszeres Európa-bajnokunk nyerte. ..
2020.06.05
A benzines és dízel autókra nem jár támogatás, az elektromosokra viszont kétszer annyi, mint eddig....
2020.06.04
Korlátozásmentesen lehet utazni péntektől Ausztriába, Csehországba és Szlovákiába - jelentette be....
2020.06.04
A Hyundai Motor közzétette az új Santa Fe első fényképeit és videóit. A Hyundai szabadidőjármű....
2020.06.04
Gyulay Zsolt szerint Magyarország minden szempontból felkészült arra, hogy július 19-én televízión....