koronavírus

A Ford saját szórakoztató portállal és mesefelolvasással is csatlakozik a #maradjotthon kampányhoz

2020.04.14.

A Koronavírus járvány sokunk életét változtatta meg alapjaiban. Főleg a kisgyerekes családoknál jelent kihívást az izgő-mozgó, kíváncsi, mindig újra vágyó kicsik figyelmének lekötése. Nehéz, hogy nem láthatják a barátaikat, nem mehetnek ki a játszótérre, a szülőket is frusztrálja, hogy nem igazán tehetnek semmit a dolgok visszaállításának érdekében. A Ford is szembesült ezzel a problémával, hisz itthon közel 600, Európa-szerte pedig több ezer munkatársa dolgozik lassan egy hónapja otthonról. 

„A jelenlegi nehéz helyzetben sokszor a legtöbb, amit tehetünk, hogy otthon maradunk. Azonban megértjük, hogy ez néha kihívás lehet.

Ezért hoztunk létre a FordFamilyFunHub oldalt, ami telis-tele van játékokkal - kicsiknek és nagyoknak egyaránt, hogy kellemesen teljen az együtt töltött idő! Az első körben a home office-ban dolgozó Fordos munkatársak gyerekeinek készült játékgyűjtemény rövid időn belül olyan sikeres lett kollegáink körében, hogy annak publikálása, közkinccsé tétele mellet döntöttünk.” – mondta el Györke Orsolya a Ford Kommunikációs igazgatója.

A http://www.fordfamilyfunhub.com/ címen található portálon az egyszerű színezőtől a bonyolultabb útvesztőkig és memória játékokig minden kicsi talál magának egy kis kikapcsolódást jelentő szórakozást. A nagyobbak pedig egy igazi autótervező helyébe képzelhetik magukat, ahogy pontról-pontra összekötve a Mustang Mach-E, a Ranger vagy épp az új Puma rajzait, a szemük előtt alakul ki a kész kép. Sőt a vállalkozó kedvűek papírból is elkészíthetik a Puma origami mását. A portál tartalmát folyamatosan bővítik a Ford munkatársai, a legújabb felkerült darab, egy Stop Motion video a  Stay home rally, mely a követendő higiénés szabályokról szól, persze Ford módra kivitelezve…

A Ford a héten azt is bejelentette, hogy a Ford Alapítvány és a Ford Motor Company vezérigazgatója, Bill Ford együttes erőfeszítésével létrehozott COVID-19 Adományozási program, várhatóan egymillió dollárt gyűjt majd a járvány ellen világszerte küzdő csoportok számára.

A Ford Alapítvány új “Olvasd és vedd fel” önkéntes virtuális projektjének keretében pedig a Ford munkatársai szerte a világon megtehetik, hogy az anyanyelvükön íródott gyermekkönyveket felolvassák, és ezt videóra véve megosztják másokkal. Ez a kezdeményezés lehetővé teszi a Ford-dolgozóknak, hogy otthonuk biztonságában maradva is hasznos dolgot tegyenek – összhangban a Ford Alapítvány azon törekvésével, hogy népszerűsítse az olvasás szeretetét.

Az online könyvtárat a nyelvek alapján fogják katalogizálni, és a több nyelven is jól beszélő munkatársakat arra bátorítják, hogy az angolon kívül más nyelven is olvassanak fel. A Ford Alapítvány azt tervezi, hogy a könyvtárat megosztja majd a gyermekek és családok segítségére szakosodott jótékonysági szervezetekkel.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.29
A kockázat, amelyet sokan alábecsülnek. ..
2026.06.29
A Wizz Air közzétette a 2026-os pénzügyi évre vonatkozó fenntarthatósági jelentését, amely rámutat....
2026.06.29
Ötéves felülvizsgálat után frissítette a nemzetközi iRAP a közutak biztonságát minősítő modelljét.....
2026.06.29
A bajor prémiummárka gratulál a gasztronómia egyik legnagyobb kitüntetéséhez. ..
2026.06.29
Az európai vállalatok számára az elmúlt években alapvetően megváltozott az autóflották....
2026.06.29
Alexander Wehr lesz a BMW Group közép- és délkelet-európai divíziójának új elnök-vezérigazgatója. ..
2026.06.29
Sorozatban ötödször diadalmaskodott Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén a győri....
2026.06.29
Joost Kesselst nevezték ki a SEAT & CUPRA fejlesztési igazgatójává 2026. augusztus 1-jei....
2026.06.29
Még idei évben piacra kerül a Geely által a tavalyi Shanghai Autószalonon bemutatott Galaxy Cruiser....
2026.06.29
 A szerencsén, valamint a rendőrök fegyelmezett és összehangolt munkáján múlt, hogy a több mint....