Porsche 911 turbo

Fordított helyzetben - Porsche 911 Turbo S

2016.08.13.

A legtöbb sportos jármű a versenyautók hangulatát próbálja becsempészni hétköznapjainkba. A Porsche 911 Turbo S esetében fordított a helyzet. Egy versenyautót alakítottak közúti járművé!

Legutóbb a Porsche 911 Carrera S járt a Carfection csapatánál a típusfrissítés apropóján, most pedig a Turbo S került sorra. Nem is lenne igazán brit a hangulat, ha nem esne az égi áldás, ám az eső csak még látványosabbá teszi a tesztköröket, illetve bizonyítja a Turbo S elképesztő menettulajdonságait. Többek között a kiváló tapadást vizes útfelületen is! Az elődnél húsz lóerővel erősebb új Turbo S-ről mi is megállapítottuk, hogy képességei csak zárt pályán kamatoztathatók igazán, amelyről a brit tesztvideó is árulkodik, hiszen egy versenypályán forgatták a következő bemutatót.

Persze a 911 olyan „versenyautó”, amely a közutakon is rendkívül kényelmes kilométereket garantál, többek között ez az egyik nagy ütőkártyája konkurenseivel szemben. Említhetjük azonban – sőt említik is a videóban – a kitűnő hathengeres boxermotort, amelynek hangja etalon, egyszerűen rabul ejti az értő közönséget. A bő kilenc perces filmecskében az aktív aerodinamikai elemekre külön hangsúlyt fektettek, már csak ezért is érdemes végignézni:

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.27
A francia megszerezte első győzelmét a szezonban, a fiatal csapattársa pedig kiesett, miközben a....
2026.04.26
Az 1930-as években a vásárlót nagy öröm érte, ha egy motorkerékpárhoz jutott. Ennek tortúráját....
2026.04.26
Apró, ám felismerhető frissítéseket kap a Toyota legeladottabb modellje Európában. ..
2026.04.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Új autó, de miért ilyen kicsi? ..
2026.04.26
A második helyen végzett élete első brit F3-as futamán az autóversenyző Molnár Martin szombaton....
2026.04.26
Újabb fordulat rajzolódik ki az orosz piacon: az elmúlt hónapokban látványosan megélénkült az....
2026.04.26
Vitézy Dávid a Telexnek adott interjúban kiemelte, Budapest számára is esélyt jelent az, ha....
2026.04.26
A Roadpol Operation Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) 2026.....
2026.04.26
A Martorellben gyártott kisautót és testvérmodelljét, a CUPRA Ravalt a Volkswagen Csoport....
2026.04.26
A Deák Ferenc hídon történt az a baleset, amelynek oka a figyelmetlenség volt. ..