Forma-1

Forma-1 - Mugellóban futhatja 1000. futamát a Ferrari

2020.07.10.

A várakozásoknak megfelelően a szeptember 6-ra kiírt monzai Olasz Nagydíj után is marad a Forma-1-es világbajnokság mezőnye Olaszországban, ahol Mugello lesz az év kilencedik futamának a helyszíne. 

A Forma-1 pénteki közleményében az eddig ismert nyolc verseny után két újabb viadal időpontját jelentette be. Eszerint szeptember 11. és 13. között Mugellóban szerepel a mezőny, majd két héttel később Szocsiban lesz verseny.

A mugellói 5,245 kilométeres aszfaltcsík - amely a gyorsaságimotoros-vb egyik rendszeres állomása - a Ferrari tesztpályája, így jelképesnek nevezhető, hogy az olasz csapat hazai pályán futhatja ezredik Forma-1-es versenyét, ott, ahol korábban nem rendeztek F1-es futamot. A verseny neve éppen ezért Toszkán Ferrari 1000 Nagydíj. Szocsiban az idei lesz sorozatban a hetedik Orosz Nagydíj.

A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media pénteken azt írtra, hogy a következő hetekben újabb versenyeket jelent majd be, és továbbra is az a cél, hogy 15-18 futamot tudjanak megtartani idén. A mezőny jelenleg Spielbergben tartózkodik, ahol a múlt vasárnapi Osztrák Nagydíj után most vasárnap a Stájer Nagydíjat rendezik. A Hungaroringre a jövő hétvégén érkezik a Forma-1. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.21
A Magyar Nagydíj hétvégéjén olyasmi történik Budapesten, amire eddig nem volt példa: először lesz....
2026.07.21
Norvégia olyan beruházásba kezdett, amilyen még nem volt a történelemben.   ..
2026.07.21
Több százezer európai Uber-sofőr számára válhat egyszerűbbé az elektrifikált közlekedésre való....
2026.07.21
– A Hyundai Motor Company három díjjal térhetett haza a rangos Red Dot Award: Design Concept 2026....
2026.07.21
Idén először sikerült teljesítenie a Shell Eco-Marathon szigorú műszaki vizsgáját magyar....
2026.07.21
Az ASFINAG ( osztrák autópályafenntartó cég) alkalmazottai tavaly 8900 tonna szemetet gyűjtöttek az....
2026.07.20
Az autóipar új versenyét már nem a motorok vagy az akkumulátorok döntik el, hanem a szoftverek.....
2026.07.20
A Citroën magyarországi importőre a kedvezőbb árfolyamkörnyezetre és az erősödő piaci versenyre....
2026.07.20
Az Audi alapvető stratégiai fordulatot hajt végre jövőbeli modelljeinek fejlesztésében. Az....
2026.07.20
Pályázni olyan innovációs elképzeléssel, tudományos kutatási anyaggal, szabadalommal lehet, amely a....