Forma 1

Forma-1 - Szorult helyzetbe került a Ferrari miatt az FIA

2018.03.20.

A Ferrari a lehető legrosszabbkor happolta el az FIA hivatalos F1-es versenyigazgató-helyettesét. Egyelőre nincs utód hasonló szaktudással és rutinnal, így nagy kérdés, Ausztráliában hogyan oldják meg a hiányt.

A múlt héten robbant a bomba: a Renault után a Ferrari is egy FIA-alkalmazottal erősítette meg technikai csapatát. Laurent Mekies a szövetség biztonságért felelős kutatócsoportjának vezetője, valamint Charlie Whiting versenyigazgató helyettese volt, ám azzal, hogy aláírt a maranellóiakkal, máris megkezdte kényszerszabadságát, hogy szeptemberben munkába állhasson a vörösöknél.

Laurent Mekies és Charlie Whiting (Fotó: XPB)

A csapatokat ugyanúgy fölháborította a Ferrari lépése, ahogyan a múlt évben a Marcin Budkowskit szerződtető Renault-é. Közülük csak egy résztvevő, a McLaren volt hajlandó nyilatkozni, akik részéről Éric Boullier azzal vádolta ősi riválisukat, hogy megszegték az adott szavukat.Az F1-es kommentátorként dolgozó korábbi versenyző, Martin Brundle szerint túl nagy feneket kerítenek az ügynek. „A Forma–1-ben nincsenek úriemberek, soha nem is voltak. Ez teszi annyira nyerssé és

vonzóvá, és ezért nem tetszik egyesek hozzáállása. Itt csak a teljesítmény és a kiválóság számít, nyersz, vagy veszítesz, a kutya kutyát eszik. Vagy teljesítesz, vagy mész” – festett képet a királykategória kegyetlenségéről, amiben szerinte semmi meglepő vagy felróható nincs.Mekies távozásának van ugyanakkor egy komoly gyakorlati következménye: az FIA-nak kevesebb mint két hete volt/van arra, hogy megtalálja az utódot. A jelöltek pedig nem tolonganak. A legkézenfekvőbb vészmegoldást Mekies 2016-ban visszavonult elődje, Herbie Blash jelentené, aki két évtizeden át volt Charlie Whiting jobbkeze.

Úgy tudni, ő hajlandó is lenne kisegíteni volt munkaadóján, ám mivel jelenleg a Yamaha Superbike-csapatánál tölt be vezető pozíciót, és a melbourne-i hétvége idején Thaiföldön lesz jelenése, az év első versenyén biztosan nem tudja vállalni az átmeneti szerepet. Később valószínűleg besegít.

Az FIA legfőbb problémája, hogy más szakembere nemigen van hasonló szaktudással és rutinnal, így nagy kérdés, Ausztráliában hogyan oldják meg a hiányt. Úgy tudni, szóba jöhet még Bob Kettleboro, aki a GP3-as sorozat helyettes versenyigazgatója, s amennyiben ő mégsem, egy másik, az FIA alsóbb kategóriájában hasonló tisztséget betöltő személy léphet átmenetileg a távozó szakember helyébe.

Forrás: m4sport.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....
2026.09.22
A Volvo Cars igazgatótanácsa Klaus Zellmert nevezte ki a vállalat elnök-vezérigazgatójává. ..
2026.09.22
Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára....