dízel motorok

Franciaországban büntetni akarják a dízel autósokat

2014.12.03.

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) megállapítása alapján a gázolajjal működő járművek környezetkárosító hatásúak, ezt alapul véve hirdetett a francia kormány hadjáratot a dízelautók ellen.

A múlt pénteken megrendezett környezetvédelmi konferencián maga a miniszterelnök, Manuel Valls vázolta a problémát, gyors és hatékony intézkedéseket követelve.

A dízelautók elterjedése Franciaországban olyan adókedvezményeknek volt köszönhető, melyek az árufuvarozást támogatták volna, de senki nem számolt a dízelek gyors elterjedésével.  A francia autók 61,3%-a dízel, és ez az arány 2014-ben csak emelkedett, mert az év első kilenc hónapjában forgalomba helyezett járművek közül 64,57% működik gázolajjal. Összehasonlításképpen: a kilencvenes években az arány kb. 10% volt, és 2007-re egyenlítődött ki.

Valls kezdeményezte, hogy 2015-től új besorolást kapjanak a járművek a környezetre gyakorolt hatásuk alapján. Hangsúlyozta, hogy a kormánynak nem célja új adókkal terhelni az autótulajdonosokat, inkább az önkormányzatokra bízná a környezetbarát autók „jutalmazását”. Ilyen lenne például ezeknek a járműveknek fenntartott parkolóhelyek létesítése a városokon belül vagy a városközpontokba való könnyebb bejutás. A miniszterelnök kiemelte, hogy a folyamatnak, mellyel újra egyensúlyba hozzák a francia gépjárműparkot, intelligensnek és gyakorlatiasnak kell lennie.

A terv ellenzői azzal érvelnek, hogy a legújabb dízelmotorok éppen az alacsony károsanyag-kibocsátással versenyképesek, az elsők közt a Peugeot-val, mely élen jár a részecskeszűrők alkalmazásában. A problémát valójában az jelentené, hogyan tehetnek különbséget a régi és az új dízelek között, nem beszélve a gazdasági következményekről.

Forrás: alvolante.it

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....
2026.11.06
Egyre drágább alkatrészek, emelkedő nyersanyagárak, milliárdos költségek és óvatos vásárlók: az....
2026.11.06
Új korszakra készül a brit ralisport: 2027-től jelentősen módosulnak a versenyautók műszaki....
2026.11.06
Új kihívó jelent meg az elektromos autók akkumulátorpiacán: a lítium helyett nátriumot alkalmazó....
2026.11.06
Amikor 1976-ban bemutatkozott az első Honda Accord, kevesen gondolták volna, hogy egy szerény....
2026.11.06
Alig indulunk el, máris bepárásodik a szélvédő, hiába töröljük le, néhány perc múlva ismét alig....
2026.11.06
Mi lenne, ha nem kellene megvárni az első súlyos balesetet ahhoz, hogy kiderüljön, veszélyes egy....
2026.11.06
Sokáig a kilométeróra állása volt az egyik legfontosabb szempont a használtautó-vásárlásnál. Ma....