Mercedes-Benz GLB

Frissül a Mercedes-Benz GLA és GLB

2023.03.31.

Az A-osztály és a CLA után most a GLA és GLB modellcsalád is megkapja az időközi modellfrissítését, noha a plug-in hybrid hajtást a GLB nem örökli.

Apró, ám fontos változásokon megy keresztül a Mercedes-Benz két belépőszintű SUV modellcsaládja, a GLA és a GLB. Egyelőre csak az AMG-Line változatokat mutatták meg, amik mostantól megkapják a sportváltozatok morcosabb lökhárítóit, illetve egy kicsit közelebbről megvizsgálva feltűnhet, hogy a fényszórók rajzolata is más lett – utóbbiak egyébként már alapáron LED-esek. Új színként a Spectral Blue csatlakozik, és összesen négy új felniszettet is bevezetnek 17 és 20 col közötti méretekben.

Odabent az új volán vonja el leginkább a figyelmet, ami már a frissített MBUX rendszert kezeli a két digitális kijelzőn. Állítólag javítottak a hangfelismerésen, ami mostantól tanul a sofőr preferenciáiból. Kapott egy dísz kivilágítást az USB-C port, ami ráadásul gyorsabb töltésre is képes, illetve mostantól alap lesz az Artico, kézzel varrt bőr és szövet ülésszett. Biztonsági fronton a tréler manőverezést segítő asszisztens számít újdonságnak a GLA/GLB családnál.

A motorkínálat is átalakul valamelyest. Egyedül a dízeleket nem piszkálták, azok maradnak hagyományosak, a benzines hajtásláncok viszont mostantól egy 13 lóerős, szíjhajtású indítógenerátorként dolgozó, 48-voltos mild hybrid egységet is kapnak. Újdonság lesz még a GLA 250e plug-in hybrid hajtáslánc, amit az akár hétüléses GLB nem kap meg. Ezutóbbi összteljesítménye 215 lóerő, a 11,5 kWh-s akkumulátor pedig kb. 62-70 km WLTP szerint mért elektromos hatótávra elég kraftot képes eltárolni. Ezek kívül pedig hamarosan csatlakozhat a kínálathoz a GLA 45 AMG csúcsmodell.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.27
Akik klasszikus luxuslimuzinokra gondolnak, nem csak olyan márkákról álmodoznak, mint a Duesenberg....
2025.12.26
Tizenegy gépkocsi ütközött pénteken Romániában, a Craiova és Pitesti közötti gyorsforgalmi úton. A....
2025.12.26
Szépségkirálynő és sztárfocista reklámozta, de hiába. ..
2025.12.26
Akadálymentes peron épül a budapesti Keleti pályaudvaron - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport....
2025.12.26
Egy tanulmány szerint a szülők 73%-a menetiránynak megfelelően fordítja gyermeke autósülését,....
2025.12.26
A rangos AUTOBEST az autóipar legfontosabb idei innovációit, kimagasló teljesítményeit és....
2025.12.26
Bár egy versenyt ki kellett hagynia, mégis sikerült megismételnie a bravúrt: Gilyén Krisztián  (....
2025.12.26
Baleset történt a 7-es főúton, árokba hajtott egy autó – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2025.12.26
A Leapmotor a 2026-os Brüsszeli Autószalonra időzíti a B03X európai premierjét, a B05 modell belső....
2025.12.26
Egyesek számára a tél a meghittséget és a kalandokat jelenti: sítúrákat, téli tájakat és kandalló....