útlezárás

Futóverseny miatt korlátozzák a forgalmat Budapesten a hétvégén

2017.04.08.

Futóverseny miatt forgalomkorlátozások lesznek Budapesten szombaton és vasárnap, emiatt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egyes járatainak menetrendje is változik.

 A közlekedési társaság, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint szombaton és vasárnap tartják a fővárosban a Vivicittá félmaratoni futóversenyt. A rendezvény miatt szombaton csak a városliget környékét zárják le, vasárnap azonban már Budapest több fő csomópontját és fő közlekedési útját is érintik az intézkedések.
Szombaton délután két rövid időszakra zárják csak le a Dózsa György út Váci út irányú útpályáját az Ajtósi Dürer sor és az Andrássy út között. Vasárnap viszont lezárják délelőtt a Pesti alsó rakpartot, az Attila utat, a Szabadság Hidat, illetve délelőtt és délután is zárva lesz hosszabb időszakokra a Hősök tere, az Andrássy út, a Bajcsy-Zsilinszky út, a Nyugati téri felüljáró, a Váci út városhatár felé vezető oldala a Nyugati tértől a Ferdinánd hídig, valamint a Dózsa György út a Lehel utcától az Ajtósi Dürer sorig a Hősök tere irányú útpályán.

A lezárások jelentős mértékben érintik a BKK járatait is. Vasárnap délelőtt nem jár majd az M2A metrópótló busz, a 2-es villamos a Boráros tér és a Széchenyi István tér között nem közlekedik majd, a 4-es és 6-os villamosok pedig a Széll Kálmán térről csak az Oktogonig járnak 10 és fél 11, valamint 14 és 14.30 között.
További változás, hogy vasárnap nem közlekedik majd délelőtt a 16-os busz és a 73-as troli, terelve közlekedik majd az 5-ös, a 20E, a 30, a 30A és a 230-as, a 15-ös és 115-ös, a 178-as busz, a 70-es, a 72-es, a 75-ös és 83-as troli, a 19-es és 41-es, valamint a 47-es és 49-es villamos, két szakaszra osztva szállít utasokat a 9-es és a 105-ös busz.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....