gépgyártás

Gépgyártó üzem épült Miskolcon, gumigyártóknak is szállítanak

2014.05.08.

Gépgyártó üzemet épített Miskolcon a német Gustav Wolf GmbH cégcsoport, a mintegy 140 millió forintos beruházást szerdán adták át a város mechatronikai ipari parkjában, a társaságnak ez már a második gyára itt.

A húsz embert - mérnököket, szakmunkásokat - foglalkoztató 600 négyzetméter alapterületű üzemavatáson Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár azt mondta, hogy az új munkahelyek teremtésénél nincs jobb üzenet. Felidézte, hogy Miskolc korábban a gépipar egyik meghatározó térsége volt, és ezért is kedvezőnek tartotta, hogy az iparág továbbra is fennmarad a városban.
   

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, Ernst Wolf, a Gustav Wolf GmbH ügyvezető igazgatója és Kriza Ákos, Miskolc polgármestere (b-j) átvágja a nemzetiszínű szalagot a Gustav Wolf Briszi Gépgyár Kft. üzemavató ünnepségén Miskolcon

MTI Fotó: Vajda János

Közölte: a 140 millió forintos beruházáshoz a munkahelyteremtő pályázaton 40 millió forint támogatást nyertek. Megismételte, hogy a kormány a 2014-2020 között az országba érkező több mint hétezermilliárd forint uniós pénz 60 százalékát gazdaság élénkítésre és gazdaságfejlesztésre fordítja, ezen belül pedig 600 milliárd forint jut munkahelyteremtésre.

Ernst Wolf, a Gustav Wolf GmbH ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy ebben a csarnokban olyan gépeket gyártanak, amelyeket az itteni ipari parkban két évvel ezelőtt átadott drótgyáruk használ majd. Ez az üzem az autóiparnak gumiabroncsokat gyártó cégeknek készít acélfonatokat, profiljába tartozik felvonó kötelek, hidraulikus csövek megerősítésére szolgáló acélfonatok gyártása is.

Az ügyvezető közölte azt is: német, francia érdekeltségeiknek is gyártanak majd Miskolcon gépeket, az első kábelt gyártó gépet Németországba szállítják majd.

Mint mondta: már hatvan embert foglalkoztatnak Miskolcon, és további beruházásokat is terveznek itt.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.11
A fő okok között a gyengén teljesítő kínai piac és a megszűnő 718-as modellsorozat is szerepel. ..
2026.04.11
Legkésőbb 2028-ig elhagyja a Red Bull Forma-1-es istállót Gian Piero Lambiase, a négyszeres....
2026.04.11
Öt autó karambolozott péntek éjjel Budapesten, a Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésében....
2026.04.11
Elegancia és technológia új szinten a Mercedes SUV-okban ..
2026.04.11
Először Oliver Solberg, aztán Elfyn Evans dobta el a Toyotát a csúszós aszfaltos utakon, így....
2026.04.11
A 11-es úton, Szentendre irányában történt az eset, ahol a főutat egy kerékpárút keresztezi. A....
2026.04.11
Szorosabbra fűződhet a két Stellantis csoport alá tartozó márka partnersége. ..
2026.04.10
Még egy jó állapotú példányra sem hittük volna, hogy ennyit kértek érte. Na, de ez!? ..
2026.04.10
Az április 19-én rendezendő Imola 6 órás lesz a Toyota Racing csapat és az átdolgozott TR010 Hybrid....
2026.04.10
 Florian Laudan (53) 2026. április 7-én vette át a Dr. Ing. h.c. F. Porsche AG PR, Sajtó,....