adatbázis

Gépjárműadat-lekérdező szolgáltatás indult

2015.10.02.

Gépjárműadat-lekérdező szolgáltatással segítik a használtautó vásárlókat: egy ügyfélkapu regisztrációval és az adott gépjármű rendszámával bármikor online lekérdezhetők a jármű adatai, például a kilométeróra állása - közölte a szolgáltatást elindító Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) pénteken az MTI-vel.

Két jármű együttes lekérdezése 625, míg például három járműé 825 forintba kerül. A közlemény szerint a szolgáltatás közhiteles nyilvántartáson alapuló adatok lekérdezését, és bizonyos adatok egyezőségének vizsgálatát teszi lehetővé.

A szolgáltatás a KEKKH honlapján, a Webes Ügysegéd alkalmazás felületén érhető el. A lekérdezés során a forgalmi rendszám megadásával lehet tájékozódni a gépjármű gyártmányáról, típusáról, színéről, és meg lehet tudni azt is, hogy forgalomban van-e az adott jármű, vagy körözik-e. Emellett az összes, az adott gépjárműnél rögzített kilométeróra állásról és a rögzítés időpontjáról is információt ad a rendszer.     A szolgáltatás részeként lehetőség nyílik bizonyos adatok egyezőségének ellenőrzésére, ahol az ellenőrizni kívánt adatok megadása után a rendszer egy "egyezik" vagy "nem egyezik" választ ad attól függően, hogy a megadott adat megegyezik-e a nyilvántartásban szereplő adattal. A gépjárműadat-lekérdező szolgáltatást a KEKKH mobil applikáció formájában is elérhetővé szeretné tenni, hogy a közeljövőben akár autóvásárlás közben is elérhetőek legyenek a gépjármű-vásárlást tervezők számára fontos adatok.

A KEKKH folyamatosan fejleszti és bővíti online szolgáltatásait annak érdekében, hogy az állampolgárok számára megkönnyítse az ügyintézést, s ne kelljen minden esetben személyesen felkeresni az ügyfélszolgálatokat - áll a közleményben.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.20
Ha azt mondjuk: amerikai autók az 1950-es években mindenkinek hátsó „szárnyakkal” ellátott....
2026.05.20
A következő hetekben megkezdődik a megújult, tisztán elektromos hajtású Cupra Tavascan....
2026.05.20
A Toyota Hilux neve hosszú évtizedek óta egyet jelent a megbízhatósággal és a szinte....
2026.05.20
Minden érintett sportvezető nagy fantáziát lát Nagy Roland gokartversenyzőben, aki az elmúlt....
2026.05.20
A vállalat új ellátási lánc-szolgáltatása hatással lehet az alkatrész-logisztikára és az....
2026.05.20
Tisztában van vele a Toyota, hogy egy új technológia piaci meghonosításához minden lehetséges....
2026.05.20
Mark Rushbrook jelezte, a gyártó támogatja a V8-as motorok visszatérését és az elektromos elemek....
2026.05.20
Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében - közölte a....
2026.05.20
Négy napra Budapest lett az európai közlekedéskutatás és mobilitási innováció egyik központja:....
2026.05.20
Az M0-s autóút déli szektorán, Halásztelek térségében, a 17-es km-nél hat személyautó ütközött....