Győr

Gokartban is élre tör a Széchenyi István Egyetem

2024.06.04.

A Széchenyi István Egyetem arra törekszik, hogy az autó-motor sportban is Magyarország első számú felsőoktatási intézménye legyen. Ennek jegyében jött létre az év elején az Uni Győr WMS gokartcsapat is, amiről az érintettek sajtótájékoztatón számoltak be. A rendezvényen bemutatkozott Lipovics Patrik, a KMS Europe gokartcsapat versenyzője, a tavalyi RMC Hungary bajnokság győztese is, aki a jövőben szintén szorosabban együttműködik az egyetemmel.

 

Az eseményen prof. dr. Friedler Ferenc, az egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese kijelentette: a sport a legjobb tanítómester arra, hogy versenyképesek legyünk más területeken is. „Hallgatóink nálunk nemcsak diplomát szereznek, és azt a tudást, hogy miként kell versenyben helyt állniuk, hanem csapatban is képesek dolgozni, és tudják, hogyan lehetnek sikeresek pályájukon. Minden egyetem számára fontos az utánpótlás: mi különleges helyzetbe kerülünk, előnyt szerzünk azáltal, hogy általános iskolás versenyzőink vannak” – húzta alá.

Ifj. Willisits Vilmos, az Uni Győr WMS és Lipovics Patrik, a KMS Europe csapat gokartversenyzője idén is győzelmekre tör. (Fotó: Adorján András)

 

Dr. Gyömörei Tamás, a Széchenyi István Egyetem Sportegyesülete (SZESE) elnöke kifejtette: egyre több sportágban jelenik meg az Uni Győr név, a kezdeményező sportszervezetek ugyanis érzik, hogy a családok számára rendkívül lényeges gyermekük sportkarrierje mellett tanulmányi előmenetele is, emiatt fontos a partneri kapcsolat az egyetemmel. „A sportolóknak, versenyzőknek kettős életpályamodellt tudunk kínálni, ami a sportkarrier melletti diplomaszerzés lehetőségét jelenti” – emelte ki. Hozzáfűzte: egy éve alapították meg autó-motorsport-szakosztályukat, s azt szeretnék elérni, hogy ha autó-motor sportot említenek hazánkban vagy a környező országokban, akkor az embereknek a Széchenyi-egyetem jusson az eszükbe.

Simon Róbert Balázs győri országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy Győr oktatását, sportéletét elismerik az országban. „Bízom benne, hogy gokart ugyancsak ráirányítja a figyelmet az egyetemre. Ehhez kívánok további sikereket a résztvevőknek” – jegyezte meg.

Weingartner Balázs, a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó Humda Magyar Mobilitásfejlesztési Ügynökség elnöke kifejtette: a három éve általuk megfogalmazott autó-motorsport-stratégia kiemelten kezeli az utánpótlás-nevelést, amit kiválasztással és európai hírnév építésével is támogatnak. „A gokart az autóversenyzés első lépcsőfoka, érdemes pénzt, energiát, figyelmet fordítani rá. Remélem, hogy ezt a győri projektet olyan zászlóshajóprojektként tudjuk országos szinten bemutatni, amit aztán több ilyen is követ" – mondta.

Willisits Vilmos, az UNI Győr WMS csapat vezetője elmondta: „Jelenleg valamivel több mint negyven versenyzőnk van, célunk, hogy ezt a számot növeljük. A nagyobb létszám több jó és sikeres versenyzőt eredményezhet. Fontos számunkra, hogy a tömegsportot is fejlesszük, és minél nagyobb kört, minél fiatalabb korban meg tudjunk szólítani.”

A sajtótájékoztató résztvevői, köztük a fiatal, tehetséges gokartversenyzők. (Fotó: Adorján András)

 

Kálmán Péter, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnökségi tagja, a KMS Europe csapat vezetője kiemelte: „Édesapám nyugdíjazásig ebben az intézményben tanított, szinte itt nőttem fel, emiatt nekem a Széchenyi-egyetemmel való együttműködés érzelmi döntés is volt. Munkatársaimmal azon leszek, hogy a tapasztalatot, a tudást átadjuk, teljes szívvel és lélekkel.”

A sajtótájékoztatón bemutatkozott két tehetséges, fiatal gokartversenyző is. A 13 éves ifj. Willisits Vilmos az Uni Győr WMS csapat tagjaként idén az olasz Easykart nemzetközi sorozatban indul, valamint rész vesz a háromfordulós FIA Academy verseny franciaországi, svédországi és szlovákiai futamain. A legnagyobb sikerét a tavalyi nyílt cseh bajnokságon aratta, ahol győzött. A 14 éves Lipovics Patrik, a KMS Europe pilótája 2021-ben az év felfedezettje volt, tavaly pedig megnyerte az országos és az RMC Hungary bajnokságot, a közép-európai bajnokságon pedig második lett. Idén indul az Európa-bajnokságon is.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....