Ideális esetben, poggyászával együtt, az út felett lebegve repülne célja felé a család. Sajnos csak mesében van ilyen, ha nem akarunk gyalogolni, járműre van szükségünk. Legjobb az Ezeregyéjszaka repülő szőnyege lenne, de annak megvalósítása még hátravan. Maradjunk a realitások talaján, ha éppen nem lehet biciklizni, közösségi közlekedéssel utazni, autóba ülünk.

Az autó viszont a fenntartható világ egyik legnagyobb ellensége – korántsem csak légszennyezése miatt, hanem mert nagy nyersanyagfogyasztó, illetve élettartama végén, hulladékforrás.

A szerző felvételei

Ez annyira nyilvánvaló, hogy a motorizáció elterjedésével szemet kellett volna, hogy szúrjon a fenntarthatósággal hivatalból törődő szervezeteknek, például az Európai Uniónak. Oda kellene hatni, hogy egyre könnyebbek legyenek a járműveink. Az autógyártók is előszeretettel hangsúlyozzák reklámjaikban, hogy ultra-nagyszilárdságú acélötvözetekkel, könnyűfémekkel, műanyagokkal, számítógépes méretezéssel, hány kilót sikerült lefaragni egy-egy típusból, az előző generációhoz képest. Néha húsz-harmincat is… Hozsannázzunk?

Körülnézve, éppen ellenkező irányú változást figyelhetünk meg: egyre nehezebbek az autók. Ennek fő oka természetesen az ütközésbiztonság fokozásáért szilárdabbá és energiaelnyelőbbé tett karosszéria, amely súlyosabbá vált a sok biztonsági felszerelés és az emberek magasságának növekedésével számot vető nagyobb külső-belső méretek következtében is. Jócskán megszaporodtak a komfortberendezések, mint a légkondicionáló, az elektromos ablakemelő, ülésállítás nem is beszélve a szellőztetett, masszírozó ülésről. És akkor még ott a hifi, az erősítőjével, a számos hangszórójával és mélynyomójával, valamint a nagyképernyős szórakoztató-tájékoztató rendszer.

Valaha az volt a meghatározó élmény, hogy egyáltalán robogunk, ma pedig, hogy jó zenével, az internetet böngészve, kellemes hőmérsékleten ülünk a dugóban.

Ennek viszont ára van, kizsigereljük Kék Bolygónkat. Ezen tűnődtem el, a Skoda Kodiaq felfrissített kivitelének nemzetközi sajtóbemutatóján. A szupermodern kocsi mellett ugyanis kiállították ősét is, a cseh márka első SUV-típusát, a korát messze megelőző Trekkát. Nagyon érdekes és tanulságos összehasonlítani a kettőt!

A Trekkát az automobilizmus aranykorában – amikor még nem volt általános sebességkorlátozás, senki sem törődött a kipufogással, mert még nem ért el kritikus mértéket, aggályok nélkül, boldogan autóztunk – hozták létre, a Skoda Octavia hajtó- és futóművének felhasználásával. Rábiggyesztettek egy nagyon egyszerű karosszériát, és kész! 1.2-es motorja mindössze 47 lóerős volt, csúcssebessége 110 km/óra. Akár tízen is beülhettek, de akkor sem sértődött meg, ha gabonás zsákokkal pakolták meg. Nem csoda, ha ismeretlen nálunk, mert Új-Zélandon készült, 1966 és 1972 között, nagyon kelendőnek bizonyult Ausztráliában és Szamoán is, közel háromezer darab talál gazdára belőle.

A Trekka 910 kilós volt, a mellette álló Kodiaq 2.0 TI modelljének jól felszerelt kivitele éppen egy tonnával nehezebb. Tehát 50 év alatt több mint megduplázódott az aktuális igényeknek megfelelő kocsi súlya.

Persze ég és föld lenne a különbség, ha az utazás minőségét hasonlítanánk össze. Anno, 601-es, tehát kétütemű Trabanttal bejártuk az Alpokat, csak hosszirányban állítható, vékony kárpitozású üléseken, a vezetőülés középvonalától odébb álló kormánykerékkel, hidegben dideregve, melegben megfőve, rádió helyett a motor éktelen vinnyogását hallgatva. Napi néhány száz kilométert megtenni elgyötört. A nyugati világból kizártságunk, szegényességünk jelképét láttuk a Trabiban, utáltuk érte.

De nem ez volt a lényeg, hanem, hogy végül célba értünk! Egy 610 kilós kocsival! Menetrendtől független, individuális motorizációhoz tehát elegendő ennyi. Amennyivel súlyosabbak a mai autótípusok, azzal csak biztonságérzetünket, kényelemszeretetünket, rátartiságunkat elégítik ki.

Úgy látom, hogy egyik helyzet sem ideális. A régi kocsikban egy enyhe karamboltól meg lehetett halni, vagy súlyos sérüléseket szenvedni, klíma hiányában kánikulában leromlott a vezető reakcióképessége, miként télen vacogva is. A mai járművek komfortja már kényeztető, kevesebbel is beérhetnénk, de főképp nem kéne ilyen nagy arányban középkategóriájú, SUV és prémiumkategóriájú kocsikat venni, mikor legtöbbünk valós igényeinek tökéletesen megfelelne egy korszerű kiskocsi is.

Ráadásul egy benzines, a jelenlegi kipufogási határértékeket betartó kisautó józan becslés szerint – erről nem láttam még megalapozott elemzést – kisebb ökológiai lábnyomot hagy egy böhönc, túlzott teljesítményű hibridnél vagy villanyautónál.

Mire következtethetünk ebből? Az EU célja valójában nem a fenntarthatóság, hanem az autóipar extraprofitjának biztosítása, Európa belsőégésű motoros autóállományának erőltetett ütemű lecserélésével villanyautókra. A levegőminőség „zöld” fügefalevelét csak álcázásul tartja maga elé. Sokkal pozitívabb hatást érhetne el, ha progresszív adózással hatna az autók súlyának csökkentése irányában. Ennek éppen ellenkezőjét látjuk, kettős hajtóművükkel a hibridek, hatalmas akkumulátorukkal a villanyautók éppenséggel nem könnyebbek, hanem nehezebbek a hagyományos, de korszerű kocsiknál.

E helyzetben az egyének lelkiismeretére van bízva, hogy hány mázsa vasat utaztatnak magukkal, hajlandók-e lelkiismereti indíttatású önkorlátozással visszafogni igényeiket, és a tényeleges szükségletük szerint választani, vásárolni.