Németország számít a gyors autózást kedvelők mennyországának, hiszen a fejlett közlekedésű országok közül egyedül ott nincs általános sebességkorlátozás az autópályákon: egy Bugatti Veyron, vagy egyéb szuperautó pilótája akár 300 km/óra fölött is hasíthat legálisan. Legalábbis elméletileg. A teljes hálózat nagyjából harminc százalékán helyi korlátozás van érvényben, a többi jó részén pedig az erős forgalom szab határt a száguldásnak. Aki hébe-hóba kihasználná nagyteljesítményű kocsijának képességeit, kénytelen hajnaltájt elzarándokolni egy néptelenebb szakaszra, de még ott is visszafoghatják a belső sávban átlagos sebességgel haladók. Gyakoribb, hogy lépésben kell araszolni, mint hogy 250-nel lehetne menni. Azért említem épp a 250-et, mert ennyiben egyeztek meg maximumként német autógyártók, hogy kiküszöböljék az esztelen versengést.

Az egyetemes limit bevezetése mellett a balesetveszély csökkentésével érvelnek. Tény, hogy extrém tempónál nagyon megnyúlik a féktáv, 300 km/óránál egyedül a veszély észlelése és a fék megnyomása között átlagosan eltelő egy másodperc alatt több mint nyolcvan métert tesz meg az autó. A korlátozás ellenzői azt hozzák fel, hogy országukban semmivel sem rosszabb a baleseti halál és sérülés statisztikája, mint például az Egyesült Államokban, Belgiumban vagy másutt, sőt egyeseknél még jobb is. Maguknál a németeknél a halálos balesetek hatvan százaléka nem autópályán történik, hanem legfeljebb 90-es sebességre korlátozott országutakon.

Felhozzák azt is, hogy ha csak 130-cal szabadna menni, unalmukban, vagy egy kis adrenalinra vágyva, a telefonjukat babrálnák a sofőrök, vagy veszélyes manőverekre vállalkoznának. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy egy bizonyosnál alacsonyabb tempó elálmosít, elfásít, míg kicsit nagyobb feldob, kiélesíti az érzékeket.

Autópályák számozása Németországban

Környezetvédők a széndioxid-kibocsátás csökkentését hozzák elő. Igazuk van, annyiból, hogy kétszeres sebességhez (például 120 helyett 240-hez) nyolcszoros teljesítményt kell kifejtenie a motornak, szintén megsokszorozódott károsanyag-kibocsátással. A hatás mégis csekély lenne, mert felmérések szerint az autók nagyjából fele 120-130-cal közlekedik a német autópályán, és csupán elenyésző hányad 160 fölött. Igaz, vetik szembe a zöldek, ebben a statisztikában benne van a torlódások vánszorgása is. Akárhogy is, kiszámították, hogy egy országos limit évi 3,5 millió tonna széndioxidtól kímélné meg a légkört.

Míg az Európában autós főhatalomnak és etalonnak számító Németországban ezeken a kérdéseken brusztolnak, demonstrációkat szerveznek, tanulmányokat és ellentanulmányokat publikálnak, vígan száguldoznak, vagy éppenséggel önkorlátozóan visszavesznek a tempóból, mintha senkinek sem jutna eszébe a szerintem legfontosabb aspektus.

Az általános sebességkorlátozás ottani hiánya nemcsak szabadságjog, hanem fügefalevél is, egy rendkívül káros jelenség szemérmes leplezéséhez! Hogyhogy? Elmagyarázom!

Mi indokolhatja normál civil családi járgányok, cégautók eszement teljesítményű motorját, hatalmas átmérőjű, erősen peres sportgumijú kerekét, hatalmas sebességpotenciálra beállított, ezért „normális” tempónál kényelmetlenül rázós futóművét, az áramvonalazás érdekében beszűkített utasterét, ha mindenütt 130 km/óra a legális maximum? Semmi! Amíg viszont szabad pálya az Autobahn, erre hivatkozhatnak nemcsak a német gyártók, hanem a többiek is: exportálunk oda, és más országokban honos autóvásárlóink is ellátogathatnak németföldre, ezért alkalmassá kell tenni gyártmányainkat a korlátlan sebességpotenciálra. Hasonló az autósok önfelmentő magyarázkodása is, hogy miért kellett négyszáz lóerős, 250-re képes kocsit venni Kiskunfélegyháza és Budapest közötti ingázásra: néha kijárok Münchenbe is, és nem akarok a legbénább lenni arrafelé!

Mi lehetne a következménye annak, ha földrészünkön mindenütt 130 lenne a limit? Kényelmesebb, praktikusabb, kisebb fogyasztású, környezetkímélőbb, olcsóbban megvásárolható és fenntartható autók kerülhetnének előtérbe, csökkenne az őrületes pazarlás. Minden kocsiban lehetne elektronikus korlátozó, mint jelenleg a kamionokban (azokét 90-re állítják be). A menetidő nem nőne észrevehetően, hiszen Kiskunfélegyháza és München között legfeljebb csak perceket lehet nyerni, ha néha belenyalhat a sebességmérő mutatója a 230-ba, a biztonság viszont igen, ha nem kéne attól tartani a balatoni autópályán, hogy valaki őrült levillog a belső sávból, miközben 150-nel előzök.

Az egyetemes német limit tehát elvenné az autógyártók teljesítményversengésének hivatkozási alapját. 130-cal egy középkategóriájú kocsi simán elmegy 70 lóerővel. Na, jó, emelkedőn is tartani akarjuk ezt a sebességet, országúton nem árt egy kis plusz a biztonságos előzéshez, legyen hát 150 lóerő. De 300-400-at és még többet nehéz lenne megindokolni, akár gyártói, akár vásárlói oldalról. Lehullana a fügefalevél, mindenki pőrén állna a nyilvánosság elé, leplezetlen szándékaival, amelyek nem feltétlenül szolgálják bolygónk élhetőségének fenntartását.