együttműködés

A gondtalan autózás nagykövete lett Németh Kristóf

2018.10.05.

Németh Kristófot, az Urániában működő Fórum Színház igazgatóját valószínűleg még mindig a Barátok közt Kertész Gézájaként azonosítják a legtöbben. A sok filmes és színházi szerep eljátszása mellett 6 évig a Gödöllői Művészetek Házát, 4 évig pedig a Játékszínt vezette, ám mára a saját színházát tartja szakmailag a legfontosabbnak. A színész-rendező amellett, hogy komoly üzletember lett, örömmel vállalt szerepet a TV2 A legbátrabb páros című kaland-realityjében és a Korhatáros szerelem című sorozatban is.A Duna Autó Zrt. „Nekünk az autó bizalmi kérdés” kampányának arcaként azokhoz szeretne szólni, akiknek munkájához – hozzá hasonlóan – alapfeltétel a megbízható gépjármű. A gondtalan vezetés ugyanis nem extrafelszereltség!

A mai napon leplezték le a Duna Autó Hyundai szalonjában Németh Kristóf új autóját, a legfrissebb fejlesztésű Tucsont, amit a színész operatív lízing keretében fog használni. Elfoglalt üzletemberként és gondos családapaként ugyanis fontos számára, hogy bátran tervezhessen, meglepetések nélkül. A Duna Autó Lízing ez alapján pedig tökéletes választásnak bizonyult, hiszen egyedi tartós bérleti megoldásokat és all-in szolgáltatást nyújt – mindezt fix havidíjért, egy helyen.

A Duna Autó Lízing nekem egyet jelent a gondtalan autózással” – mondta Németh Kristóf, a Fórum Színház igazgatója. „Mikor még csak kerestem az „igazit”, már akkor is készséggel álltak a rendelkezésemre, és az igényeimnek megfelelő modelleket ajánlották. Sokkal egyszerűbb volt így a választás, arról nem is beszélve, hogy mellé még egy igazán kedvező konstrukciót is kínáltak. Céges autót akár már egy darabtól is igényelhetek, egyszerűen, gyorsan és költséghatékonyan, üzemeltetési és adminisztrációs teendők nélkül. Kényelmes megoldást kínálnak, hiszen egy számlát kell csak elkönyvelnem, amin minden szolgáltatási díj szerepel. Ráadásul esedékes szerviz, gumicsere alkalmával előre jeleznek is, így nem nekem kell fejben tartanom a kocsi körüli intéznivalókat. Valljuk be, ez egy igazán kedvező üzleti modell az olyan elfoglalt embereknek és családapáknak, mint amilyen én is vagyok. Nekem az autó bizalmi kérdés, a Duna Autó flottakezelési üzletága pedig elnyerte a bizalmamat a tartós bérlet konstrukciójával.”

Németh Kristóf választottját ünnepélyes keretek között adta át a színházigazgatónak Markó Zoltán, a Duna Autó Zrt. kereskedelmi igazgatója. Az új Hyundai Tucsont merészebb formatervvel álmodták meg mérnökei, rengeteg új, intelligens technológiával és a legújabb fejlett vezetéstámogató rendszerekkel ötvözve. A kompakt SUV stílusos és sportos megjelenést nyújt használója számára, ráadásul környezetkímélőbb is, hiszen a jobb légellenállási tényezőnek köszönhetően kevesebb üzemanyagot fogyaszt.

Az új Hyundai Tucsonnak igazán vonzó a kialakítása, a sok új fejlesztés is alátámasztja, hogy jól döntöttem és egy igazán megbízható autót választottam – mindennél fontosabb ugyanis számomra a családom biztonsága. Kíváncsi vagyok, mire képes a kocsi élesben. Az első utam a szalonból rögtön a színházamba vezet, majd a menyasszonyommal és a kisfiammal együtt avatjuk fel az új autónkat” – árulta el a színész.Balesetmentes, biztonságos utat kívánunk Kristófnak! Hiszen az autó nekünk is bizalmi kérdés.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.16
Az elektromos autó kínálat az olcsó háromkerekűtől a prémiumszegmens luxus autóig terjed, ami....
2026.03.16
2025-ben a Škoda Auto Group újabb rekordévet zárt. A 2024-es stabil teljesítményre alapozva a cseh....
2026.03.16
Az MG bemutatta az első hivatalos képeket a hamarosan érkező MG 07 modelljéről, amely megörökli a....
2026.03.16
Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál - hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs,....
2026.03.16
A japán pilóta és navigátora, Aaron Johnston a sok második hely után végre győzni tudott Kenyában a....
2026.03.16
A hétszemélyes Chery Tiggo 8 pont annyival ad többet a hetesnél, mint amennyit várunk: kényelmesebb....
2026.03.16
A high end analóg zene világában nem ritka, hogy egyetlen hangszedő vagy a lemezjátszó....
2026.03.16
Versenyezz, mérd fel a tudásod, és vidd el az 500.000 forintos fődíjat! NiT Hungary a Közúti....
2026.03.16
Közeledik az igazság pillanata: május 5-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2026 ....
2026.03.16
Nem elég a bírság és a jogosítvány elvétele: Olaszország mostantól technológiai alapon akadályozza....