Hidrogén meghajtás

Guinnes rekord, Toyota Mirai: 1360 kilométer egyetlen tankkal

2021.10.25.

A 2021-es Toyota Mirai hivatalos GUINESS VILÁGREKORDOT állított fel a hidrogénhajtású üzemanyagcellás járművel utántöltés nélkül megtett legnagyobb távolság megdöntésével. A Mirai a rekorddöntés során egy mindössze 5 perces hidrogén-utántöltés után Dél-Kaliforniában 1360 kilométert tett meg, amire korábban még sosem volt példa - a modell egyébiránt már Magyarországon is elérhető.

A Toyota Mirai, a világ első sorozatgyártású hidrogén üzemanyagcellás elektromos autójának első generációja még 2014-ben debütált, a második generáció pedig idén mutatkozott be, és azóta újabb és újabb hatótávolsági rekordokat dönt. A hivatalos rekordkísérletet a Guiness World Records szervezete szoros figyelemmel követte, betartva szigorú szabályaikat és dokumentációs eljárásaikat. A 2021. augusztus 23-án és 24-én zajló, hatékonyságra koncentráló útján a Mirai fogyasztást produkált, miközben csupán tiszta vizet bocsátott ki, mint melléktermék. Michael Empiric, a GUINESS WORLD RECORDS munkatársa az út kezdetén és végén is plombával hitelesítette a Mirai hidrogéntartályát.

A hatékony vezetés terén profi Wayne Gerdes és Bob Winger másodpilóta részvételével zajló rekordkísérlet 2021. augusztus 23-án, hétfőn kezdődött a Toyota kaliforniai Gardenában található üzemanyagcellás fejlesztőközpontjától, a Toyota Technical Center (TTC) épületétől. A páros dél felé indult San Ysidróba, majd onnan északra, Santa Barbara irányába vezetett az útjuk, a Malibu Beachen és a Pacific Coast Highwayen keresztül.

Aznap este 761 kilométer megtétele és mindössze két vezetőcsere után visszatértek a TTC-hez.  Másnap, 2021 augusztus 24-én a környéken köröztek, így további 599 kilométert megtéve – beleértve a reggeli és délutáni csúcsforgalmakat a Los Angelest és Orange Countyt összekötő autópályán –, egészen addig, amíg ki nem ürült a Mirai hidrogéntartálya, és vissza nem vitorláztak a TTC-hez. Összesen 1360 kilométert tettek meg, aminek Empiric is tanúja volt.

- Mint a GUINNESS WORLD RECORDS bírája, az elmúlt 10 évben számos hihetetlen rekordkísérletnek voltam tanúja, beleértve sok távolsági csúcsot is – avat be Empiric. „A Toyota Mirai által egyetlen feltöltéssel megtett út kiváló példája annak, hogy mekkora lehetőség rejlik az üzemanyagcellás elektromos technológiában. Ez a technológia és a Toyota tervezőinek zsenialitása egy történelmi pillanatot eredményezett.”

Az út végére a Mirai 5,65 kilogramm hidrogént használt fel, és 12 hidrogénkút mellett haladt el utántöltés nélkül. A Mirai nagyrészt csúcsforgalomban, 18 és 28 Celsius fok közötti hőmérsékleten teljesített a küldetését.  Az autó egyetlen gramm széndioxidot sem bocsátott ki, holott ugyanezen a távon egy átlagos belső égésű erőforrással ellátott jármű körülbelül 300 kilogramm széndioxidot juttatna a levegőbe.

A mérföldkőnek számító eredményt olyan pilóták érték el, akik szakértői a hatékony vezetésnek, és képesek voltak az adott időjárási és közlekedési körülményekhez igazítani a Mirai teljesítményét. Emellett néhány alapvető vezetési tippet is alkalmaztak az üzemanyag-hatékonyság elérése érdekében, amelyeket bárki gyakorolhat. Ilyen például a kötelező karbantartások elvégzése vagy épp a gumiabroncsok nyomásának beállítása. Egy rosszul hangolt erőforrás több üzemanyagot használ fel, amely természetesen hatással van az üzemanyag-hatékonyságra, míg a lapos gumiabroncsok rontják az üzemanyag-hatékonyságot. Érdemes emellett kerülni a hirtelen gyorsításokat és lassításokat, valamint a túlzottan nagy sebességet.

Sokat spórolhatunk emellett a mechanikus és elektronikus berendezések működésének mint például a légkondicionáló intenzitásának csökkentésével. Érdekesség, hogy a vadonatúj Mirai rendelkezik vezetési-üzemmódválasztóval, amelynek ECO beállítása a hatékonyságra helyezi a hangsúlyt, és ennek megfelelően optimalizálja a légkondicionálót. Emellett, ahogyan a Toyota hibridekben, a rendszer képes megtanulni a sűrűn használt útvonalakat, ezzel optimalizálva a töltést és fogyasztást, illetve maximalizálva az üzemanyag-hatékonyságot és hatótávolságot.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....