Nico Rosberg

Gyerekek izzasztották meg Nico Rosberget

2016.07.25.

Nico Rosberg a Formula 1 Magyar Nagydíj hétvégéjén egy rendhagyó, jótékonysági céllal szervezett sajtótájékoztató keretében őszintén válaszolt kíváncsi gyermekek olykor meglepő és nem várt kérdéseire.

A Mercedes-Benz nem mindennapi sajtótájékoztatót tartott a szombati időmérő edzést követően, ahol a profi újságírók helyett ezúttal a kisgyermekek ragadhattak mikrofont és kérdezhettek a Mercedes AMG Petronas Formula One Team pilótájától. Így a korábban már sokszor ismételt témakörök helyett igazán meglepő információkat és személyes történeteket is megtudhattunk a német pilótáról.


Nico a gyermekek olykor-olykor meglepő kérdéseit is profiként állta - így derült ki, hogy édesanyja valójában teniszezőnek szánta, és hatalmas felelősségnek és kihívásnak tartja az apaszerepet. Néhány komolyabb kérdéssel is szembe kellett néznie a versenyzőnek, mint például, hogy miért újította meg szerződését a jelenlegi csapatával, vagy hogy kit tekint a példaképének. A pilóta az utóbbi kérdésre válaszolva elmondta, hogy a hétszeres Formula 1 világbajnok, Michael Schumacher a legnagyobb példaképe.

A kicsik kérdéseinek hála a rendhagyó sajtótájékoztatón arra is fény derült, hogy a német versenyző szabadidejében gyakran szokott F1-es videojátékkal játszani, ahol mindig a Nico Rosberg nevet viselő virtuális pilótát választja, mert elmondása szerint ő a legjobb. Végül arra a kérdésre, mely szerint tud-e egy Formula 1-es autó hátramenetben menni, Nico elmondta, hogy bár erre is képesek ezek az autók, de bízik benne, hogy a Magyar Nagydíjon ez nem történik majd meg.


Az esemény zárásaként a pilóta átadta saját, aláírt versenykesztyűjét az NGYSZ képviselőjének, melyet később jótékony célra használhat majd fel a szervezet, mely egy egyedi érmével köszönte meg a versenyző részvételét. Meglepetésként ezután Nico rögtönzött kerékpárversenyen vett részt a gyermekek számára felállított Mobile Kids közlekedésbiztonsági tesztpályán.

- A Mercedes-Benz több mint 10 éve a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elkötelezett támogatója. Most is rendkívüli örömmel tölt el bennünket, hogy nem csak anyagilag támogathatjuk az NGYSZ áldozatos és kiváló munkáját, de életre szóló élményt szerezhetünk a pártfogásukba vett gyermekeknek – mondta el Sztipichné Kozári Edina, a Mercedes-Benz Hungária Kft. marketing és pr vezetője.


Az eseményen az NGYSZ fóti Lovasterápiás és Oktató Központjában összesen 50 kisgyermek vehetett részt, közülük 25 a szervezet által segített gyerek. A fennmaradó 25 helyet a Mercedes-Benz partnereinek gyermekei foglalhatták el, mely partnerek adományaiból befolyt összeget a vállalat teljes egészében a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak ajánlotta fel.

- Nonprofit szervezetként a munkánk rengeteg külső támogatást igényel. Nagyon hálásak vagyunk a Mercedes-Benz Hungária Kft. teljes csapatának, hogy hosszú évek óta segítenek bennünket - nem csak anyagilag, hanem a mindennapi munkánk elvégzéséhez szükséges eszközökkel, az általunk szervezett programok során pedig autókkal és sofőrökkel is. Megérint, hogy a gyermekek találkozhattak Nico Rosberggel, hiszen ez egy olyan meghatározó emlék lehet számukra, amiből később is erőt meríthetnek – mondta el Bozori Gabriella, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató Központjának vezetője.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.01
Hamarosan indul a kerékpáros szezon, ezért összegyűjtöttünk néhány gyakori hibát, amelyet sok szülő....
2026.03.01
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem két hallgatója tartóztatott fel egy rendőrök elől menekülő, ittas,....
2026.03.01
A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt a Wizz Air azonnali hatállyal felfüggesztette minden....
2026.03.01
A BMW vezérigazgatója is csatlakozik a kancellár üzleti csoportjához, akik együttműködés reményében....
2026.02.28
Az Audi 2026-ban egy igazán különleges évfordulót ünnepel: az öthengeres motorja 50. születésnapját....
2026.02.28
A városi közlekedéssel kapcsolatos kérdésekről egyeztettek önkormányzatok és közlekedési társaságok....
2026.02.28
A Volkswagen idén ünnepli a Golf GTI születésének 50. évfordulóját, és a jubileum alkalmából újra....
2026.02.28
A kínai autómárka a Stellantis kiterjedt márkakereskedői hálózatába integrálódva gyors ütemben....
2026.02.28
A Gran Turismo 7 játékszoftvert fejlesztő Polyphony Digitallal való együttműködés keretében a kínai....
2026.02.28
A Toyota Aygo X hibrid technológiájának köszönhetően a piacon elérhető, nem plug-in modellek....