Audi Q8 e-tron
A modell azóta több tekintetben meghatározó szerepet tölt be az elektromos luxus SUV-k szegmensében. Az új Audi Q8 e-tron* tovább írja az első elektromos modell sikertörténetét. Az elektromos SUV és crossover kínálat csúcsmodelljeként optimalizált hajtási koncepciót, jobb aerodinamikát, nagyobb töltési teljesítményt és akkumulátorkapacitást, valamint ennek köszönhetően lenyűgöző, SUV változatban (WLTP szerinti számítással) akár 582 kilométeres, Sportback változatban pedig akár 600 kilométeres hatótávot kínál.
Az SUV-k új zászlóshajójának megújításának jegyében főként a jármű elején történtek nagyobb változtatások. Az optimalizált hajtási koncepció alapján készülő elektromos hajtásokat az Audi Hungaria gyártja az Audi Q8 e-tron számára.
Az Audi közel négy éve, vagyis az Audi e-tron* bevezetése óta következetesen halad az elektromobilitás útján. 150 000 darab jármű eladása után jelenlegi nyolc modellből álló elektromos portfólióját 2026-ra 20-nál is több modellre bővíti. Ezt követően az Audi csak tisztán elektromos modelleket kínál majd a világpiacon.
„A „Vorsprung 2030” vállalati stratégiával a haladás jegyében kitűztük a belső égésű motorok kivezetésének dátumát, és egyértelműen eldöntöttük, hogy az Audi mindössze tizenegy éven belül teljesen elektromos márkává változik. Elektromos portfóliónkat újabb fontos taggal bővítjük a nagyobb hatékonyság és hatótáv mellett a még erőteljesebb dizájnt kínáló új Audi Q8 e-tron* formájában, hogy emocionális, mindennapi használatra alkalmas modellekkel lelkesítsük vásárlóinkat az e-mobilitás iránt” - mondta Markus Duesmann, az AUDI AG igazgatótanácsának elnöke.
Oliver Hoffmann, az Audi műszaki fejlesztési igazgatója is a továbbfejlesztések eredményeként a vásárlók számára nyújtott többletelőnyöket hangsúlyozza. „Az új Q8 e-tron* akkumulátorkapacitását és töltési teljesítményét is tovább növeltük. Ezzel optimális egyensúlyba hozzuk az energiasűrűséget és a töltési kapacitást, és nagyobb hatékonyságot biztosítunk” - mondta Hoffmann. „Ezenfelül átalakítottuk a motorokat, a progresszív kormányzást és a futóművezérlő rendszereket, ezáltal a Q8 e-tron minden változatában tovább finomítottuk az Audira jellemző dinamikus menettulajdonságokat.”
„Az Audi Hungaria nagy mértékben hozzájárul az Audi elektromos stratégiájához. 2018 óta gyártjuk elektromos hajtásainkat, amelyekből ez idáig már több mint 300 000 darabot készítettünk. Elektromos hajtásainkat CO2-semleges, zöld vonatokkal szállítjuk Győr és Brüsszel, az AUDI AG két CO2-semleges gyártótelephelye között. A járműipari transzformáció jegyében az elektromos hajtásaink egyre nagyobb részét teszik ki a gyártásunknak és már készülünk a következő elektromos motorgeneráció gyártására. Az új e-motorprojekteknek köszönhetően biztosítjuk motorgyártásunk hosszútávú jövőképességét“ - mondta Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke.
„Az elektromos hajtások gyártásához új kompetenciákra volt szüksége munkatársainknak, melyeket az elmúlt években célzott képzéseken nagy motivációval szereztek meg. Kollégáink szaktudásának és lelkesedésének köszönhetően az emocionális Audi Q8 e-tron* számára is mi gyártjuk a három különböző elektromos hajtást. A smart factory, azaz okos gyár jegyében egy moduláris gyártási koncepció szerint, gyártószigeteken gyártjuk elektromos hajtásainkat, amely rövidebb utakat és több játékteret enged a gyártási folyamatokban. Az egyes munkaállomások között egy intelligens IT-rendszer által vezérelt vezető nélküli szállítóeszközök közlekednek“ - mondta Robert Buttenhauser, az Audi Hungaria motorgyártásért felelős igazgatósági tagja.
Háromféle hajtásmód
Mindkét karosszériaváltozathoz háromféle elektromos összkerékhajtás kapható: az alapmodellek, azaz az Audi Q8 50 e-tron (kombinált áramfogyasztás kWh/100 km-ben: - (NEFZ); 24,0–0,1 (WLTP); kombinált CO2-kibocsátás g/km-ben: 0) és az Audi Q8 50 Sportback e-tron (kombinált energiafogyasztás kWh/100 km-ban: - ( NEFZ); 23,7–19,5 (WLTP); kombinált CO2-kibocsátás g/km-ben: 0) két motorja boost-üzemmódban 250 kW teljesítményt nyújt 664 Nm forgatónyomaték mellett, és a WLTP szerint akár 491 km (SUV), illetve 505 km (Sportback) hatótávot tesz lehetővé.
Az Audi Q8 55 e-tron (kombinált energiafogyasztás kWh/100 km-ben: - (NEFZ); 24,4–20,6 (WLTP); kombinált CO2-kibocsátás g/km-ben: 0) és az Audi Q8 55 Sportback e-tron (kombinált energiafogyasztás kWh/100 km-ben: - (NEDC); 24,1–19,9 (WLTP); kombinált CO2-kibocsátás g/km-ben: 0) két motorja boost-üzemmódban 300 kW teljesítményt nyújt 664 Nm nyomaték mellett. WLTP szerinti hatótáv 582 km, míg a Sportbacké 600 km. A végsebesség a Q8 50 e-tron modelléhez hasonlóan 200 km/h-ra korlátozott (kombinált áramfogyasztás kWh/100 km-ben: - (NEFZ); 24,0–20,1 (WLTP); kombinált CO2-kibocsátás g/km-ben: 0).
Az Audi SQ8 e-tron (kombinált áramfogyasztás kWh/100 km-ban: - (NEFZ); 28,0–24,6 (WLTP); kombinált CO2-kibocsátás g/km-ben: 0) és az Audi SQ8 Sportback e-tron (kombinált áramfogyasztás kWh/100 km-ban: - (NEFZ); 27,0–23,5 (WLTP); kombinált CO2-kibocsátás g/km-ben: 0) csúcsmodelleket három motor hajtja, amelyek boost-üzemmódban 370 kW teljesítményt és 973 Nm forgatónyomatékot biztosítanak.
Az S modellek hatótávja SUV változatban 494 km, Sportback változatban pedig 513 km. A végsebesség 210 km/h-ra korlátozott.
Nagyobb akkumulátorkapacitás és nagyobb töltési teljesítmény
Kétféle méretű akkumulátor választható: A Q8 50 e-tron akkumulátorának tárolókapacitása nettó 89 kilowattóra (bruttó 95 kWh), a két erősebb, Q8 55 e-tron és SQ8 e-tron változatban nettó 106 kWh (bruttó 114 kWh). Az akkumulátormenedzsment módosításával tovább nőtt a vásárló által használható akkumulátorkapacitás. Az Audi Q8 50 e-tron nagy teljesítményű töltőponton (HPC) 150 kW maximális töltési teljesítményt ér el. A Q8 55 e-tron és az SQ8 e-tron esetében pedig a maximális töltési teljesítmény akár 170 kW-ra is nőhet.
A nagy akkumulátor egy 30 perces töltési megállóval 10-ről 80 százalékra tölthető, ami a WLTP szerint ideális esetben akár 420 kilométeres hatótávolságnak felel meg. Az Audi Q8 e-tron váltakozó áramú töltőoszlopon vagy wallboxon akár 11 kW-os teljesítménnyel tölthető. Az Audi opcionálisan 22 kW-os váltakozó áramú töltési kapacitást kínál.
Átalakított hátsótengely-motor és elektromos nyomatékvektor-szabályozás a nagyobb dinamika érdekében
Az új Audi Q8 e-tron hátsó tengelyén elhelyezett aszinkron gépek motorkoncepciója módosult. 12 tekercs helyett mostantól 14 tekercs generál elektromos mágneses mezőt. A motor így változatlan áramfelvétel mellett erősebb mágneses mezőt hoz létre, amely viszont nagyobb motornyomatékot biztosít. Ha a jármű ezt nem veszi igénybe, akkor a villanymotornak kevesebb áramra van szüksége a forgatónyomaték létrehozásához, ezáltal csökken a fogyasztás, és nő a hatótáv. Az Audi az e-tron sorozat S modelljével először valósított meg hárommotoros koncepciót nagy sorozatgyártásban.
Az új SQ8 e-tron (kombinált energiafogyasztás kWh/100 km-ben: – (NEFZ); 28,0–24,6 (WLTP); kombinált CO2-kibocsátás g/km-ben: 0) ezt fejleszti tovább. Az első tengelyen egy 124 kW-os villanymotor működik. A hátsó tengelyen két darab egyenként 98 kW teljesítményű villanymotor található, amelyek külön-külön hajtanak meg egy-egy hátsó kereket. Ez akár 370 kW-os teljesítményrásegítést is eredményezhet. A két hátsó villanymotor a másodperc tört része alatt képes teljesen elosztani a meghajtónyomatékot a két kerék között.
Piaci bevezetés 2023 tavaszán
A november közepétől megrendelhető új Audi Q8 e-tron* és Audi Q8 Sportback e-tron piaci bevezetése Németországban és a főbb európai piacokon 2023. február végén várható. Az Egyesült Államokban a modell április végén kerül forgalomba.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!