DTM

Gyulay Zsolt: elégedettek vagyunk a DTM-futammal

2016.09.25.

A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a létesítményt működtető gazdasági társaságnak nincs szégyenkeznivalója a német túraautó-bajnokság (DTM) magyarországi versenyhétvégéjén, amellyel minden szempontból elégedettek.

A sportvezető vasárnap, a DTM második mogyoródi futama előtt azt mondta az MTI-nek, hogy a sorozatban szereplő három autógyár, az Audi, a Mercedes és a BMW miatt is nagyon fontos az országnak a DTM mogyoródi jelenléte, mivel előbbi két gyár Magyarországon is nagyon sok embernek ad munkát. Hozzátette, "sportszakmai szempontból, aki ismeri a túraautózást, az pontosan tudja, hogy hol kell elhelyezni a DTM-et".

"Hároméves, aláírt szerződéssel rendelkezünk, azaz jövőre és 2018-ban is eljön ide a DTM, és ezt a tervezett modernizációs folyamat sem fogja befolyásolni, mert ha 2017. október 1-jén elkezdődnek a bontási munkálatok, akkor 2018 májusára be lehet fejezni a lelátó nagyobb részét és a főépületet, és onnantól lehet már versenyeket rendezni" - jelentette ki Gyulay Zsolt. Hozzátette, úgy érzi, hogy a DTM szempontjából ideális a szeptemberi időpont, szerencsés, hogy az idő még jó, sokan is vannak kint a pályán, mert már "mindenki visszajött a nyaralásból".

Az elnök-vezérigazgató azt mondta, ma Magyarországon nehéz nagy tömegeket megmozgatni egy-egy sporteseményre, de a Forma-1 sok nézőt vonz, valamint a túraautó-világbajnokság (WTCC) Michelisz Norbert miatt szintén "kicsábítja" a Hungaroringre a közönséget.

"Nagyon nehéz a feladat, mert fontos, hogy sok versenyünk legyen, ugyanakkor a gazdasági társaság szintjén az a cél, hogy ezek nyereségesek, vagy legalább nullszaldósak legyenek" - hangsúlyozta, majd úgy folytatta: a DTM-nek hasonló a hozadéka, mint a Forma-1-nek, mivel ezen az eseményen a három nagy német autógyár és képviselői egy időben vannak egy helyen jelen.

A Forma-1 tulajdonosváltásával összefüggésben Gyulay Zsolt azt mondta, számítanak változásokra, de korai még jósolgatni, ezért ők gőzerővel dolgoznak a 2017-es versenyhétvége szervezésén, s azt remélik, hogy a következő F1-es Magyar Nagydíj is az előzőekhez hasonlóan sikeres lesz.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
A hét elején megműtött Álex Márquez a gyorsaságimotoros-világbajnokság Olasz és a Magyar Nagydíját....
2026.05.21
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.05.21
1927-ben egy kora áprilisi reggel van, a Volvo szülővárosában, a Svédország nyugati partján fekvő....
2026.05.21
De ki fizeti meg a plusz költségeket?   ..
2026.05.21
Kínában már kapható a csúcstechnikával teletömött bZ7 luxusszedán, amely nagyobb, mint a Tesla....
2026.05.21
Az európai autóipar történetének egyik legsúlyosabb átalakulása zajlik: a német iparág vezetői....
2026.05.21
A Wizz Air szerint felkészült a 2026-os nyári csúcsszezonra: az év első négy hónapjában....
2026.05.21
A Honda projektvezetőjének, Tomoyuki Yamagami-nak a gyermekkori emlékei – rádiótávirányítású....
2026.05.21
Kínában a Huawei és a JAC együttműködésében készült Maextro S800 a legkelendőbb luxuslimuzin, az....
2026.05.21
A csapaton belül végrehajtott változtatások és személyi cserék révén Lewis Hamilton saját elmondása....