Forma-1

Haas: A Toyota nem vesz ülést a Forma–1-es csapatnál!

2026.01.02.

Noha a Haas és a Toyota 2026-ban szorosabbra fűzi szövetségét, a versenyzői ülések a gyártó számára sem lesznek „eladóak” – jelentette ki december végén a csapatvezető, Komacu Ajao, majd kiemelte, azzal, hogy a pilóták érdemeik alapján juthatnak lehetőséghez, a partner is tisztában van.

Az amerikai alakulat már 2025-ben is együttműködött a Toyota versenyrészlegével: a partnerség technikai jellegű volt, valamint kiterjedt a japán gyártó által támogatott pilóták felkészítésére is. Közülük többen kaptak tesztlehetőséget a Haastól.

A folytatásban a partnerség még szorosabbá válik, a Toyota ugyanis már névadó támogatója is lesz a csapatnak valamint a fejlesztőprogram – amiben a versenyzők mellett szakemberek is érdekeltek – is bővül, illetve egy átfogóbb, ambiciózusabb terv részévé válik. A program a felek ígérete szerint strukturáltabb lesz és a Toyota WEC-ben gyűjtött tapasztalataira is épít majd.

Nem meglepő, hogy a Toyota a programon keresztül idővel saját versenyzőinek is lehetőséget szeretne biztosítani a királykategóriában, a Haas csapatvezetője viszont jelezte, az ülések nem eladók, még a legkomolyabb partnernek sem.

Komacu Ajao

Kiemelte, azzal a Toyota is tisztában van, hogy a versenyzők érdem alapján kerülhetnek be a Haashoz és szimpatizálnak is az alapelvvel. „Igen, természetesen. Az egyik céljuk a sok közül az, hogy embereket és versenyzőket fejlesszenek” – felelte Komacu Ajao, amikor arról kérdezték, tárgyalt-e már a Toyotával arról, hogy a jövőben lehetőséget biztosítson az egyik pilótának.

„A fő szempont viszont az, hogy az autónkba azok ülhetnek, akik teljesítmény szempontjából a legjobb választást jelentik. Ezzel mindenki egyetért, még Tojoda-szan is” – utalt a Toyota vezérigazgatójára, Tojoda Akióra.

Fotók: XPB

„Ha szeretne is egy saját versenyzőt az akadémiáról, az egész nevetségessé válna, ha olyat ültetünk be, aki nem elég jó. Nem igaz? Akkor azt mondanák, a Toyota vásárolt egy ülést. Akio-szan nem ezt teszi. És mi sem. Mi mindig a teljesítmény alapján választunk versenyzőt” – folytatta, majd jelezte, a pilótakérdés most egyébként sem aktuális.

A fókuszban ugyanis a 2026-os szabályváltozásra való felkészülés áll. „Az új évre koncentrálunk a jelenlegi pilótákkal. A legtöbben meg akarják nézni, hogyan alakul a 2026-os év, mielőtt döntenek 2027-ről. Kulcsfontosságú, hogy a lehető legjobb helyzetbe hozzuk magunkat. Erre figyelünk!”

Forrás: hirado.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....