ellopott autó

Hajmeresztő, hogy miért lopta el szülei kocsiját egy hétéves gyerek, aki magával cipelte az ötéves húgát is

2025.05.17.

15 kilométer után kapcsolták le őket a rendőrök.

 

Az Egyesült Államokban, Utah állam egy csendes városában történt az alábbi eset: egy 7 éves kiskölyöknek autókázni támadt kedve. Vagy inkább enni egy jót (mármint amerikai gyerekszemmel nézve jót). Hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, nem tudni, a lényeg, hogy ez a kettős vágy összekapcsolódott és formát öltött egy szokatlan tervben. A még csak az iskola első osztályának padját koptató legényke elemelte a slusszkulcsot és kihajtott a kertes ház udvaráról. Szövetségese volt ebben 5 éves húga is, aki szintén nem tudott ellenállni a csábításnak: egy Happy Meal menünek a McDonald’s-ban.

A történet főszereplője egészen remekül navigálta szülei SUV-ját, de a többi közlekedő felfigyelt a különös sofőrre és jelentette a rendőrségnek, hogy egy kiskorú ül a volánnál. A kissrác már 15 kilométert tett meg, közel is voltak a desztinációhoz, a vágyott uzsonna mégis elmaradt, a kékruhások ugyanis közbeavatkoztak. Megállapították, hogy a gyerkőcök sértetlenül úszták meg a kalandot, bekötött biztonsági övvel utaztak és pénzt is vittek magukkal.

A szülők egyébként mindebből semmit nem vettek észre, az anyuka azt nyilatkozta, úgy tudta, hogy gyermekei a kertben játszanak. Clearfield város közösségét lenyűgözte a két gyerkőc elszántsága és találékonysága, de felhívták a figyelmet az online világhoz való korlátlan hozzáférés veszélyeire. A kölyök ugyanis innen tanult meg vezetni.

Noha az eseménynek nem lettek jogi következményei, számos kérdést vet fel az otthoni biztonsággal és a digitális tartalmakkal kapcsolatban. Kiemelt fontosságú, hogy a szülők nagyobb figyelmet fordítsanak arra, amit gyermekeik tanulnak és a gyakorlatban alkalmaznak. Az online szörfözés megfelelő felügyelet nélkül igenis komoly veszélyt jelent a gyerekekre.

Forrás: motori.it

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
Az Apple Musicot több mint kétmillió Volvo autóba integrálják egy vezeték nélküli....
2026.08.12
A Szegedi Tudományegyetem a jövőben is folytatja Szabó Ádám támogatását. A hazai elektromosgokart-....
2026.08.12
Teljes szélességben lezárták az M7-es autópályát Zalakomárnál, miután négyen, köztük két gyerek is....
2026.08.12
A repülés múltját, jelenét és jövőjét bemutató programokkal várja a látogatókat szombaton az....
2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....
2026.08.12
Ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál, amíg gépkocsija ki nem gyulladt. Egy....
2026.08.12
Az Aston Martin nagykövete, Jessica Hawkins úgy véli, néhány éven belül lesz női versenyző a....
2026.08.12
Nem volt túl sikeres a mostani modell, ezért csakhamar leváltja a BYD otthonában. ..
2026.08.12
A mai naptól kezdve Magyarországon is rendelhető a 2025-ös év világszinten legnépszerűbb kisautója....