Hajóbaleset

Hajóbaleset Verőcénél - Döntött a bíróság a szállodahajó kapitányáról

2024.05.23.

A cseh kapitányt azért helyezte bűnügyi felügyelet alá a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája, mert nem segített a bajba jutott motorcsónakosoknak – közölte a Budapest Környéki Törvényszék honlapján szerdán.

Az eljárás adatai szerint a gyanúsított vezette a járművet május 18-án este, a baleset bekövetkeztekor. A hajó 33 utassal Budapest felől Komárom irányába haladt. Ugyanekkor jött szemben az egyik - eddigi információk szerint ittas - sértett által vezetett kisgéphajó hét utassal. A sértett a motorcsónakot "a folyó teljes szélességét kihasználva, indokolatlan irányváltoztatásokkal irányította". A szállodahajó automata vezérléssel haladt, amikor a sértett a jobb parttól irányt váltott kisgéphajójával, és egyenesen a szállodahajó felé kormányzott. Amikor a szállodahajó orrához érkezett, hirtelen jobbra kormányzott, de az ütközést már nem tudta elkerülni, és nagy sebességgel nekiütközött a hajónak. A kisgéphajó annyira megrongálódott, hogy "elveszítette felúszóképességét", és az elsődleges adatok alapján a motorcsónakot és utasait a szállodahajó maga alá gyűrte. A kisgéphajót irányító sértett és egy női utas azonnal életét vesztette, egy másik utas súlyos sérüléseket szenvedett, de a partra tudott úszni. A motorcsónak többi utasát még keresik.

"Lassítás nélkül haladt tovább a motorcsónakot elsodró szállodahajó. Nagy hanggal csapódott a kisgéphajó a szállodahajónak, mégsem állt meg segítséget nyújtani a kapitány. A szerencsétlenségben legalább két ember vesztette életét" - olvasható a törvényszék honlapján.

 

Bár a szállodahajó kapitánya észlelte a becsapódást, anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a jármű mivel ütközött, változatlan sebességgel továbbhaladt, nem segített a baleset sérültjeinek, a vízbe esett személyeknek, és a személyzetet sem értesítette, a mentési protokollt sem hajtotta végre. A rendelkezésre álló adatok szerint a segélyhívóra sem tett bejelentést, csak ment tovább eredeti úticélja felé. Mindezzel a meggyanúsított cseh kapitány több rá vonatkozó hajózási és vízi közlekedési szabályt megszegett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság segítségnyújtás halált okozó elmulasztása és más bűncselekmények miatt indított eljárást a szombat éjszakai több halálos áldozatot követelő hajóbaleset ügyében.

A gyanúsított cseh állampolgár, de van Magyarországon bejelentett tartózkodási helye. Figyelemmel a terhére rótt cselekmény súlyára és a törvény szerint kiszabható, három évig terjedő szabadságvesztésre, megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne, vagy elrejtőzne. Továbbá figyelemmel a többszörös halmazatra és a baleset rendkívül súlyos kimenetelére, az ügyészi indítvány szerint a férfi jelenléte a büntetőeljárásban kizárólag személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés alkalmazásával, bűnügyi felügyelettel biztosítható.

Szerdán a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a gyanúsítottat, és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte bűnügyi felügyeletét szeptember 22-ig. A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és a védő fellebbezést nyújtott be, így a végzés nem végleges, de végrehajtható - közölte a törvényszék honlapján.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..