Ambivalens érzéseim vannak a nagytekintélyű nemzetközi Év autója díjjal, amelyet kétségkívül egytől-egyig kitűnő szakemberek ítélnek oda és külön büszkeség, hogy Csikós Zsolt valamint Gajdán Miklós személyében magyarok is részesei a döntéshozatalnak. Ha végig tekintünk az 1964 óta, évente odaítélt elismerés dobogósain, visszatekintve azért találunk furcsaságokat. Rögtön az első 64-es évben leszorította a dobogó legfelső fokáról a Rover 2000-es a Mercedes 600-ast, míg a következő 65-ös évben az Austin 1800 és a második helyezet Autobianchi Primula utasította maga mögé minden idők egyik legnagyobb autó legendáját, a Ford Mustang-ot. Szintén érdekes a 76-os év, ahol az 1307-es Sinca a 3-as BMW-t előzi meg, míg 68-ban az NSU RO80, a később a KGST piacain "Nagy Polskiként" is legendává vált 125-ös Fiatot. Szóval voltak olyan esztendők, amikor a zsűri nyilván valamifajta logika mentén, de óriási bukást produkáló típusokat és nem sokkal később a sikertelenség és/vagy műszaki problémák okozta presztizs veszteség miatt megszünt márkákat díjazott. Már pedig alapvetően az Év autója díj minimális alapkövetelménye azért mégis csak az lenne, hogy az adott típus valamiféle "közönség sikert" is arasson. Kereskedelmi értelemben ugyanis autónak nem egy valaki által kitalált különleges technikai megoldásokkal tűzdelt négykerekűt tekintünk, hanem azt a járművet, ami mindemellett a közönség sikert is hozni tudja. 

Képre kattintva galéria nyílik!

De legyünk méltányosak, az Év autója díjazott modelljei közül nagyon sok esetben a zsűri rendkívül ügyesen és jövőbe látóan trafált bele azokba a modellekbe amelyeket ma az autóipar legendáiként tartunk számon. A Peugeot 504 1969-ben, a Fiat 127-es 1972-ben, a Ford Escort 1981-ben, a Fiat Uno 1984-ben, a Peugeot 405 1988-ban, a Renault Clio 1991-ben és 2006-ban, a Wolksvagen Gold 1992-ben, a Nissan Micra 1993-ban, a Fiat Panda 2004-ben, a Fiat 500 2008-ban mind-mind az év autója zsűri bölcsességéről, kompetenciájáról, éles, és jövőbelátásáról tanuskodik. Nemrégiben a díj hatvan zsűri tagja a világ minden tájáról leadták voksaikat, amely alapján elkészült az az úgynevezett "szűkített" lista, amely a zsűritagok voksai alapján kijelöli azt a hét modellt, amelyből jövő tavasszal, a világ legnagyobb autókiállításának számító Genfi Autószalon idején a szakújságírók megszavazzák a győztest. A hét esélyes modell az új BMW 1-es, a teljesen újra értelmezett Ford Puma, a minden porcikájában megújult Peugeot 208-as, a Porsche első villanyautója a Tycan, az új Renault Clio, a Tesla legkisebb autója a Modell 3 és az új Toyota Corolla. 

Képre kattintva galéria nyílik!

Ezúton szeretnék lobbizni és érvelni: a Toyota Corolla mellett. A fenti listán több nagyszerű, több egész elképesztően jövőbe mutató és szintén több, már korábbi generációi nyomán legendává érett modell található. Mégis azt gondolom, hogy az új Toyota Corolla, amely valójában nem is egy, hanem három autó egy, szempontból bizonyosan verhetetlen. Az a sok évtizedes pozitív globális hatás amit a Corolla márkanév alatt futó autók az elmúlt hosszú évtizedekben a világ autóiparára gyakoroltak, az összehasonlíthatatlan nem csak az idei listán szereplő járművekkel de valójában a világ eddigi összes többi négykerekű járművével is. Megygyőződésem szerint az év autója díj presztizsének is jót tenne ha ezt a globális és sok évtizedes hatást elismernék és 2020-ban megkapná a Toyota Corolla immáron 12.-ik generációja - egyfajta életműdíjként is - a rangos elismerést. A Corollák először a világ legmegbízhatóbb autói voltak. Aztán emellett a külsejük is etalonná vált a világ járműiparában. Végül e két nagyszerű tulajdonság mellett elérhető árú és hatékony hybrid hajtásrendszerük révén a környezettudatos, globális motorizáció szimbólumaivá majdhogynem szinonimáivá váltak. Szóval én csak azt tudom mondani, hogy hajrá Toyota, hajrá Corolla! És vélhetően mindezt nem csak én hanem e modell eddigi 44 millió vásárlója is hasonlóképp gondolja.