Changan

Hamarosan startol a ChangAn Európában

2025.06.01.

A kínai gyártó tíz országban tervez modelleket értékesíteni 2025 végéig.

A kínai ChangAn nemrég bejelentette, hogy tíz európai országban fogja megkezdeni autóinak értékesítését az idei évben. A németországi Mainzban tartott, március 21-ei "Sharing the Future" nevű rendezvényén a kínai autógyártó képviselői elmondták, hogy a céljuk az lesz, hogy elmélyítsék kapcsolatukat az európai piaccal és vásárlókkal, amelynek részeként helyi munkaerőt és tudást fognak alkalmazni, ehhez pedig helyi gyártókkal fognak együttműködni.

A ChangAn új modelljét, a Deepal 07-et is bemutatta, amelyet már korábban is beharangoztak, mint a Tesla riválisa. A modellt olasz mérnökökkel karöltve tervezték, ez a gyártó fenti ígéretét igyekszik megtartani a helyi tudáshoz kapcsolódóan. A nagy SUV mellett a Chang-An E07-et és a Deepal S05-öt is bemutatták az európai közönségnek. Ezeket a modelleket az év második felében szeretnék piacra dobni. A modellek teljesen elektromosak, a legfejlettebb techonlógiával rendelkeznek és az európai teljesítmény-igényeknek megfelelőek, állítja a gyártó.

Az első modell a Deepal 07 lesz. (kép forrása: prnewswire.co.uk)

Az európai piacralépés részeként a ChangAn fő fókuszában az olyan, már jelenleg is elektromos autó-erős piacok állnak, mint Norvégia, Dánia, Németország, Hollandia és az Egyesült Királyság. A gyártó célja, hogy 2028-ra Európa legtöbb piacán erős befolyással és vásárlóbázissal bírjon. A cégnek már meg is van a székhelye Hollandiában, az eladási központ pedig Münchenben lesz. A ChangAnnak már most is nagyjából 500 dolgozója van a kontinensen, köztük a fenn említett olasz mérnökök és tervezők. A gyártó szóvivője azt mondta a mainzi rendezvényen, hogy a jövőben még több országból tudnak majd dolgozókat alkalmazni. Zhu Huarong, a ChangAn egyik vezetőségi tagja ezt tette hozzá:

Jó itt lenni Németországban. A ChangAn egy nyitott és kollaborációra képes cég, tiszta céllal: fenntartható mobilitást szeretnénk, ami az emberiségnek a hasznára válik. Idén a hárommillió eladott modellt szeretnénk elérni globális szinten, ebból egymillió elektromos lesz. 2030-ra évi ötmillió autót szeretnék eladni, ebből a cél, hogy hárommilió legyen elektromos. Együtt segíthetjük az innovációt, hogy egy jobb jövőt hozhassunk létre.

A gyártó azt is elmondta, hogy nagyjából ezer márkakereskedést szeretne létesíteni Európában, azt viszont nem tudják egyelőre, pontosan mikorra szeretnék elérni ezt a számot. A Deepal S05 idei és a Changan E07 2026 eleji érkezésével szeretnék magukhoz vonzani a vásárlókat, de az EV-k mellett hibrid modelleket is szeretnének értékesíteni. Csak hagyományos hajtású modellt nem terveznek árulni. A kínai gyártó egyébként több nagy autómárkával is szerződésben áll, hazájában a Forddal és a Mazdával dolgozik közösen több modellen is.

Huarong szerint a fő cél a fenntartható jövő. (kép forrása: prnewswire.co.uk)

A ChangaAn egyébként hasonlóan működik, mint több más kínai gyártó, például a BYD, azaz több almárkájuk van. A ChangAn alá tartozik maga a ChangAn, emellett a Deepal és az Avatr nevű márka is. A nemrég bemutatott Deepal 07 azonban ChangAn név alatt fog futni Európában. A modell pontos érkezéséről egyelőre nem sokat tudni, de specifikációkat és tervezett árat már elárult a gyártó. Az alapfelszereltségű modellt 45 ezer euróért tervezik majd árulni.

Niytókép forrása: Auto Express

Forrás: 
Automotive News Europe

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....
2026.11.03
Kényelmesebb utazás, több hely a csomagoknak: novembertől új, kifejezetten a repülőtérre tartó....
2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....