útépítés

Hány kilométernyi négysávos útra futja 500 milliárd forintból?

2020.12.21.

2020-ban megvalósult Eger és Sopron gyorsforgalmi bekötése, új szakaszok szolgálják a kényelmesebb és biztonságosabb eljutást Békéscsabára és Zalaegerszegre is. Idéntől Pest megyében már végig járható az M4, az autósok az út országhatárhoz közeli szakaszának átadásával a második sztrádakapcsolatot használhatják Románia, Erdély felé. A Monostori híd korábban 100 kilométeren hiányzó teherautós átkelési lehetőséget teremtett Komáromnál a Dunán – összegezte hétfői közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Az M85-ös gyorsforgalmi út a csornai felhajtónál MTI/Krizsán Csaba

Kiemelt közlekedéspolitikai cél a megyei jogú városok közúti elérhetőségének fejlesztése. Az M25 déli szektorát nyáron helyezték forgalomba, ezzel az M3-tól egészen Egerig vezet az autóút. Az M85 Csorna utáni folytatását decemberben vehették birtokba az autósok, így Sopron négysávos bekötése is megvalósult - emlékeztet a minisztérium közleménye.

Az M44 Békéscsabáig elérő szakasza a közelmúltban nyílt meg a közlekedők előtt. A szintén hazai forrásból tavaly megépült folytatással együtt a főváros és Viharsarok között 25 perccel csökkent a menetidő. A Lakitelek-Tiszakürt szakaszon is dolgozik már a kivitelező. 2020-ban fejeződött be az M76 Zalaegerszeghez és M7-hez közeli négysávos szakaszainak építése. A közbülső elemek előkészítése vagy kivitelezése folyamatban van.

Két ütemben adták át az M4 Pest megyei részét az M0 körgyűrűtől Cegléden át Abonyig. Az autóút másik vége, a Berettyóújfalutól Nagykereki, országhatárig tartó szakasz is idén készült el. Az M35 meghosszabbításával együtt a magyarországi oldalon teljessé vált a Debrecen-Nagyvárad gyorsforgalmi kapcsolat. Az M43 után így már egy második irányban is eljuthatunk sztrádán Erdélybe, Romániába. Az M4 hiányzó köztes szakaszai kivitelezés vagy előkészítés alatt állnak.

A Monostori híd a magyar-szlovák határon teremtett új átkelési lehetőséget a Dunán, tehermentesítve Komárom és Révkomárom belvárosait.

Négysávosra bővültek főúti szakaszok is: az 54-es kecskeméti bevezetője és a 471-es Debrecentől Hajdúsámsonig.

Az elmúlt évtizedben elvégzett közútfejlesztésekkel a 2010-ben még 1300 kilométer alatti gyorsforgalmi hálózat összes hossza 1700 kilométer közelébe nőtt. Az idén befejezett projektek is jelentősen előmozdították azt a stratégiai célt, hogy az ország bármely településéről 30 percen belül elérhető legyen egy négysávos út. 2016-ban ez az elvárás a városok, falvak fele, a lakosok közel háromnegyede esetében teljesült. 2020 végére már a települések kétharmadán élő 8,4 millió ember, a teljes népesség 86 százaléka jut el legfeljebb fél óra alatt a gyorsforgalmi vagy kiemelt főúti hálózatig.

Az ITM közleménye idéz Mosóczi Lászlót, a minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát, aki elmondta: "A közel 180 kilométeren, mintegy 500 milliárd forintból elkészült négysávos közútfejlesztések több térség elérhetőségét és közlekedésbiztonsági helyzetét javították 2020-ban. A hálózatbővítések egész országrészek vonzerejét növelve járulhatnak hozzá a munkahelyeket teremtő beruházók betelepüléséhez. Az új építésű szakaszoknak köszönhetően az átmenő forgalom kevésbé terheli a települések belterületi útjait, csökken a helyi zaj- és levegőszennyezés. A színvonalasabb közutak többféleképpen is szolgálják tehát a hazai vállalkozások versenyképességének fokozását, a családok életminőségének folyamatos javítását."

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....