járműipar

A Harman a Samsunggal támad az okosjárművek piacán

2017.02.17.

Gyökeresen átalakul a járműipar, a hagyományos gyártók mellett egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert az IT-iparból érkező szereplők. Eközben a munkaerőpiacon és a vásárlók közt is megjelent az a generáció, amely online eszközökkel a kezében nőtt fel – mondta el kérdésünkre Karaszek Szabolcs, aki a Harmannak, azaz egy TIER 1-es autóipari beszállítónak az egyik hazai vezetője, amelyet ezekben a hónapokban vesz át a Samsung.

Amíg az autórádió csupán egy tétel volt az extrák listáján tíz éve, ma már a fedélzeti elektronika a motor után a legfontosabb része az autóknak. A korszerű járművek folyamatos online kapcsolatban működnek, és az elektromos meghajtás megjelenésével várhatóan a vezérlés stratégiai fontosságú elem lesz. Nem csoda, hogy az infokommunikáció nagyágyúi, mint a Google vagy a Microsoft évek óta hatalmas erőfeszítéseket tesznek, hogy meg tudjanak jelenni a járműgyártásban. Ebbe a sorba illeszkedik, hogy a mobiltelefonjairól ismert Samsung tavaly novemberben 8 milliárd dollárért megvásárolta az amerikai székhelyű Harman International Industries céget, és ezzel megváltotta a jegyét az autóiparba – mondta el lapunk kérdésére Karaszek Szabolcs, a Harman európai HR-vezetője.

A Henry Ford-féle százéves automobil a szemünk láttára alakul át valami egészen más eszközzé: hálózatba kötött, tájékozódásához online kapcsolatot igénylő, önvezető berendezéssé. Ebbe a folyamatba kell belehelyezni és értékelni a Samsung akvizícióját. A koreai cég egyébként a gépkocsi akkumulátorok gyártásában is komoly szereplő, amely éppen Magyarországon építi meg legkorszerűbb gyárát, és ezen a réven stratégiai együttműködést alakított ki több vezető európai autógyártóval. Ez a kapcsolat lesz sokkal szélesebb körű a Harman felvásárlása után, hiszen az amerikai központú cég egyike a száz legnagyobb első körös, TIER 1-es autóipari beszállítónak a világon.



Karaszek Szabolcs, a Haman európai HR-vezetője

Ennek a cégcsoportnak jelentős érdekeltségei vannak Magyarországon is: a Harman Becker Gépkocsirendszer Gyártó Kft. 1995 óta van jelen Székesfehérváron, ahol folyamatosan bővíti tevékenységét, gyártókapacitásait. A társaság megalakítása óta elektroakusztikai komponensek, és késztermékek gyártásával foglalkozik. Akusztikai üzletágában az autóipar számára hangszórókat, hangszóró rendszereket és mikrofonokat gyárt, vevőik között ott van a győri Audi, de világszerte megrendelői között szerepel a BMW, a Mercedes, a Porsche, a Ferrari, a Mini, a Rolls-Royce, a Land Rover, a Jaguar, a Lexus, a Toyota, a Volvo és a Ford is, márkái között pedig a Harman/Kardon, JBL, Infinity és a Mark Levinson található.

Karaszek Szabolcs elmondta, hogy a cég árbevétel tekintetében az országban a 35-ik, Fejér megyében a Spar után a második. A járműiparban a legnagyobb foglalkoztatók között vannak, csaknem háromezer alkalmazottjuk van Székesfehérváron, Pécsett és Budapesten összesen öt telephelyen.

 

A további fejlődés feltétele a megfelelő képzettségű és létszámú munkaerő jelenléte. Ugyanakkor a munkaerő kínálat korlátozott, a cégek versengenek a munkavállalókért mérnököktől a szakmunkásokig és a szerelősori munkásokig. A béremelés korlátját a jövedelmezőség jelenti, ezért a cégeknek más eszközökkel kell elérniük, hogy a munkavállalók őket válasszák, és maradjanak is hosszú távon – mondta a HR-vezető. Ehhez vonzó munkakörnyezetet, érdekes feladatokat és rugalmas foglalkoztatási formákat kell biztosítani. Különösen igaz ez a legfiatalabbakra, akik most tűnnek fel a munkaerőpiacon, és akik számára magától értetődő a folyamatos online jelenlét, az emberek korlátlan összekapcsolhatósága. Az ebben rejlő lehetőségek kiaknázásával meg lehet fogni a Z generáció tagjait is, ellenkező esetben a világpiac béreivel kellene versenyeznünk – vélekedett Karaszek Szabolcs.

Jámbor Gyula

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....
2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....