haszonjármű

Háromnapos ellenőrzésen vizsgálják a teherautók és buszok műszaki állapotát

2020.02.10.

- Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) munkatársai a magyar emberek biztonsága érdekében 2020-ban is folytatják a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseket az utakon; az év első, kedden kezdődő háromnapos akciójában elsősorban a teherautók és buszok műszaki állapotát vizsgálják - jelentette be hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a tárca parlamenti államtitkára.

Schanda Tamás ismertette: a február 11-13-án esedékes közúti közlekedési hatósági ellenőrzések középpontjában az úgynevezett menetíró készülékek lesznek, így kiemelt figyelmet fordítanak a napi, heti és kétheti vezetési idők, illetve a napi és heti pihenőidők betartására, valamint arra, hogy manipuláltak-e tachográfot. A személyszállító járművek esetében a belső műszaki állapotnál a világító és jelzőberendezéseket, a biztonsági öveket, az ablaktörő kalapácsok és vésznyitó szerkezetek állapotát és a tűzoltó készülékek meglétét, valamint érvényességét vizsgálják.

Az államtitkár hangsúlyozta: lehet, hogy ezek elsőre apróságnak tűnnek, de egy baleset során életeket menthetnek. A személyszállító járművek külső műszaki állapotát ellenőrizve az ITM szakemberei külön figyelmet fognak fordítani többek között a szélvédő- és ablaktörlő lapátok, valamint a gumiabroncsok állapotára, illetve az abroncsok típusára, továbbá a külső világító és jelzőberendezésekre.

Schanda Tamás leszögezte: nem az a cél, hogy akadályozzák, hátráltassák a fuvarosokat, ezért az ellenőrzések a terveik szerint nem lesznek hosszabbak 20 percnél. Tematikus ellenőrzésről van szó - tette hozzá, megjegyezve: ez persze nem jelenti azt, hogy amennyiben problémával szembesülnek, ne folytatnának le további, bővebb ellenőrzést, mivel a biztonsági kockázatokat csak így tudják felelősen felismerni. Ha pedig súlyos gondokat tárnak fel, akkor ki is vonhatják a járművet a forgalomból addig, amíg a felelősök a problémát el nem hárítják - mondta. A mostani közúti közlekedésbiztonsági akció a tizennégy országot tömörítő európai útellenőrzési együttműködés (Euro Controle Route, ECR) keretében valósul meg.

Magyarország rendszeresen részt vesz ezekben a havi-kéthavi ellenőrzésekben - közölte az államtitkár. Tavaly hét alkalommal volt ilyen ellenőrzés, ezek során összesen mintegy 7800 személy- és áruszállító járművet, több mint 5500 teherautót és mintegy 2300 buszt vizsgáltak meg. Ezeken az ellenőrzéseken azt tapasztalták, hogy minden tizedik jármű problémásnak bizonyult. Schanda Tamás hangsúlyozta: az ellenőrzések tehát egyáltalán nem feleslegesek, égető szükség van rájuk annak érdekében, hogy biztonságban közlekedhessünk az utakon.

Az államtitkár megjegyezte: az ITM vizsgálatával párhuzamosan a rendőrség is hasonló ellenőrzéseket folytat. Ők a hétfőn kezdődő és egész héten tartó akció keretében a tachográfok mellett a veszélyes anyagok szállításának módjára is kiemelt figyelmet fordítanak. Schanda Tamás azt kérte: mindenki működjön együtt az ellenőrökkel, hogy minél gyorsabban el tudják végezni a vizsgálatokat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.06
Könnyű páncélvédettségű terepjáró bázisjárműre fejlesztett autonóm és távirányítási funkciókat a....
2025.02.06
Marihuána tartalmú elektromos dohányterméket, csaknem 1500 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát....
2025.02.06
Kevés tesztautót szeretett meg így a családom, mint a konnektoros hibrid Ford Kugát. A napi szinten....
2025.02.06
A tegnapi wolfsburgi üzemi gyűlésen Thomas Schäfer, a Volkswagen márka vezérigazgatója....
2025.02.06
A rendőrség azt üzeni, nagyot tévednek, akik azt hiszik, hogy nem ellenőrzik az autósiskolák....
2025.02.06
Tonnaszámra gyártjuk, acélos teljesítménnyel! - írja Facebook-oldalán a győri nagyvállalat. ..
2025.02.06
Mannersdorf an der Rabnitzban (Oberpullendorfi járás) egy férfi holttestet találtak egy kiégett....
2025.02.05
A BMW egyike azoknak a márkáknak, amely az idén jó eséllyel tovább tudja erősíteni éllovas....
2025.02.05
A busz csütörtöktől odamegy, ahol az emberek vannak, akik Debrecen utcáin, Hajdú-Bihar legkisebb....
2025.02.05
Vízre bocsájtották Kínában a világ legnagyobb autószállító hajóját: a BYD Shenzhen „gyomrában” 9200....