utánpótlás

Használtteszt - Ford Fiesta 1.4 TDCI kis Ford az új generációnak

2022.01.21.

A Fiesta mindig egy népszerű modell volt a kisautó szegmensben, és tudjuk, hogy minden ott dől el, hiszen sokkal nehezebb egy jó kisautót elkészítenie a gyárnak, ahol meg kell találni a nyereséget, de nem lehet eléggé mezítlábas sem, tehát a gyártási költség és a minőség versenyez egymással. Futóműben, és váltóban mindig erősek a márka típusai. Vajon mit tud a hatodik generációs Fiesta? Egy több mint 200.000 kilométert futott gázolajos autót faggattam.

Erős gyökerek

Jól beilleszkedett az aktuális utcaképbe a Ford egyik legkisebb modellje, minden generációjából nagyon sok futott hazánkban, ami nem meglepő, hiszen megjelenése óta több mint 12 millió példányt gyártottak belőle. A mi családunkban is szolgált egy, a harmadik generációból, és semmi rosszra nem emlékszem vissza, leszámítva persze az állandó rozsdásodási hajlamát. Mi volt az, amit szerettek bennünk a tulajdonosok? Talán a márka védjegyévé vált jó vezetési élményt, amihez egy relatív kis súly mellett jó váltási érzet, és pontos kormányzás, na meg mindezekhez hangolt futómű társult. Pont ezért szoktam javasolni a Focus első generációját annak, aki olyat keres, amit néha jól esik meghajtani. A nálam járt Fiesta sem felejtette el mindezt, annak ellenére, hogy nagyon sokan azt gondolják, hogy a nagyobb jobb, így az autógyártók is. Tehát minden generációval nagyobb, és nehezebb modellekkel jönnek elő.

A forma

Nehéz róla érzelmekkel telve beszélni, mert ha még egy ST lenne, akkor esetleg, de ott is inkább a műszaki tartalom. Felütöm hát a korabeli sajtóanyagot, onnan lehet ihletet meríteni:

-A vadonatúj Ford Fiesta jelenlétet és egyéniséget sugároz.

-„Az ötajtós dizájnt ugyanolyan komolyan vettük, mint a háromajtóst” – mondja Stefan Lamm. (Ford Europe vezető designere) "Mindkét autó ugyanarra a karosszériára épül, ami az ötajtóst különösen sportossá és dinamikussá teszi, szinte olyan, mint egy ötajtós kupé."

Itt akkor vissza is venném a szót, és maradjunk annyiban, hogy hozzászürkült az utcaképhez a forma, amin a modellfrissítés Aston Martin szerű hűtőrácsai sem igazán tudtak javítani. De persze nem is azért keres valaki ilyet, hogy a lemenő nap fényében keresse benne a formát, inkább a praktikum, és a aktuális egyen trendnek megfelelés, illetve ár lehet a mozgatórugó. Ennél a modellnél kifejezetten célozták a fiatal generációt is, például a műszerfal megtervezésénél, ami mobiltelefon billentyűzetet, és kezelőfelületet formáz. Azóta változott a világ, és manapság már a touch pad, és minél nagyobb indokolatlan helyre biggyesztett tabletek lettek a menők a fiatalok körében. Rendkívül meredeken emelkedik az övvonal, nagyon hangsúlyozni akarták vele a dinamikát, sajnos a hátsó utasok térézetének rovására. Viszont nekem az övvonal, kilincsek vonalába elhelyezett ív, egy kevésbé rejtőzködő színnel elhozná azt a részletet az autón, amit hosszabb ideig is szívesen nézegetnék. 

A belső

Az anyagminőség megkapja a megfelelt plecsnit. Ezt a hosszú távon is tartós anyaghasználattal, és egyben maradt utastérrel érdemelte ki, ami itt tíz év, és 200.000 kilométer feletti futást elhagyva is egyben maradt. A kormány fogása, és mérete is jó, azonban a hatodig generációban bevezetett elektromos szervót én nehezen tudom megszokni. Vezetés közben érezni egyfajta lógást, amit nem csak itt, hanem egy kortárs hasonló kilométert futott Focusban is éreztem. Középállásból lehelet finoman elfordítva halvány, alig érzékelhető ellenállást észleltem. Az ülések viszont Fordosan keményen, jól tartanak, viszont anyaguk erős, és ami durva a kéznek, az jól tűri a használatot, mert szakadást, vagy akár csak kidörzsölődést nyomokban sem találtam. A helykínálat elől tökéletes, bár a kilátásban a hetes buszt kitakaró A-oszlopot azért szokni kell, és a nagyon hosszú, messzire benyúló műszerfalat is. A hátsó sor már inkább passzos, és a csomagtartóban sem kell keresni a zsugor ásványvizet, de kategóriájában egy használható, és élhető alternatívát kínál.

A technika

Nem szeretném újra leírni, de ha valami megmaradt az a sokat futott lét ellenére is jól eső váltási érzet. Semmi lötyögés-tötyögés, határozottan veszi a fokozatot, és érezni, hogy maradt anyag a rendszerben. Ez egy olyan erény, amit a vezető minden alkalommal elégedetten nyugtáz, tehát igazi „sellig point” lehet egy autógyártónak. A motorról még nem esett szó, ebben az autóban egy dízel üzemű erőforrás dolgozik, minden előnyével és hátrányával együtt. Én imádtam a mindössze 68 lóerős motor 160 Nm-es nyomatékát, ami egy benzines erejéhez képest még egy laikusnak is szembetűnő, csak győzzük kivárni amíg megjön a nyomás, mert 1500-as fordulat alatt haldoklik, így indulásnál arra is figyelni kell, hogy a kuplungot finoman engedjük, és gázzal megtámogatva mozdítsuk az autót.

Hidegen az ingerküszöböt meghaladja a járási kultúra, de bemelegedve elcsendesedik, és öt literes fogyasztással spórol gazdájának. Kérdés, hogy egy kettős tömegű lendkerékre, turbóra, vagy EGR szelepre e? Nem árt ezt elégszer hangsúlyozni, hogy egy ilyen korú, és ilyen futásteljesítményű autó ezzel a motorral magában hordozhat sok, nagy összegű szervizszámlát. Válogathatunk viszont több benzinesből is, ha a felhasználási jelleg ezt kívánja, 1250, és 1400 köbcentis motorokat is találunk, amelyből az utóbbi már közel száz lóerős, tehát akár a dinamika szele is megérinthet bennünket benne. Elektronikai problémák nem jellemzőek, összességében egy tartós konstrukció, már megfelelő korrózió, és utasvédelemmel (5 csillagos Euro NCAP törésteszt), amiből mindkettőre jogosan lehet büszke a Ford.

Költségek, versenytársak

A kettős tömegű lendkerék ára a legkevésbé emészthető kétszázezres tétel, de ez már a kuplunggal együtt értendő ár. A porlasztócsúcsok javítására, illetve a nagynyomású szivattyúra lehet még vastagon költeni, ezeken kívül a motor tervszerű megelőző karbantartására átlagosan. A második generációs, közös nyomócsöves közvetlen befecskendezéses erőforrás már megbízhatóbb konstrukció elődjénél. A Duratorq TDCi (Siemens Piezo befecskendezőkkel) a Ford és a PSA közös fejlesztése, így más, Citroen és Peugeot modellekben is megtalálható, tehát alkatrész ellátottsága jó, szervizháttere szintén, hiszen sok szerelő ismeri a típust.  De most is leírom, hogy csak ellenőrzött minőségű üzemanyagot tankoljunk bele, és minden olajcsere alkalmával cseréljünk gázolajszűrőt, és ne térjünk el a gyár által megadott, és ajánlott olajtól. Ezek a felhasználói oldalról a minimumok, amiket a technológia megkövetel. 

Mi van helyette?

A klasszikus vetélytársak, pl. Corsa, Polo, illetve Grande Punto. Ebben a mezőnyben mindenképpen jó választás lehet így a Fiesta, hiszen a Corsa kevésbé jól összerakott, a Polo VW-hez méltón túlárazott, a Grande Punto pedig nem tudja ezt a minőséget, így egyedüli valódi vetrélytárs az ikertestvér Mazda 2 lehet, ami formája miatt inkább hölgyeknek ajánlott, főleg a levelibéka zöld színben.

Hossz                                       3,950 m 
Szélesség                                 1,722 m 
Magasság                                 1,481 m 
Tengelytáv                                2,489 m 
Fordulókör                               10,2 m-es 
Csomagtartó térfogata             295 literes 
Súly (üresen)                            1041 kg. 
Terhelhetőség                          449 kg. 
 
 
További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....