utánpótlás

Használtteszt: Volkswagen Passat B8 - A felső-középkategória etalonja

2023.04.17.

A Passat mindig is olyan autó volt, aminek nagyon működnie kellett. Ugyanúgy helyt állni a középvezetők alatt flottás járműként, mint a sikeres családapa szolgálatában, aki itthon (jó esetben) negyvenes évei közepére megvehette magának a presztízsautót, ami egyet jelentett azzal, hogy már elért valamit az életben. Sztereotípiák. De a Passatnak mindet ki kellett szolgálnia. Mit mutat egy kétszázezer kilométer feletti futású dízel kombi? Nyolc éve már, hogy az év autója volt, vajon megmarad használtan is az újkorában égig marasztalt minőségérzet? Mai használttetsztünkből ez is kiderül.

Passat, mert abban már vagy valaki

Iróniával írom persze ezt a téma-bekezdést, hiszen mindenki tudja, hogy nem az autó tesz bennünket valakivé, de mégsem mehetünk el amellett, hogy az átlag mindig is meg akar felelni azoknak az íratlan normáknak, amikkel beállhat az aktuális trendet követők táborába. És ha egyszer a Passat mindig is egyfajta anyagi jólétet festett tulajdonosáról, hát ezt kell venni, ha ezt közvetítenénk, nincs mese. Kinézetében viszont sokáig langyos volt nekem, a malac Passat is csak tartósságával íródott be az autós történelemkönyvekbe, a kupola, azaz az ötödik generáció pedig szintén semmi érzelmet nem váltott ki belőlem. És valljuk be, hogy a hetedig generációra sem lehet semmilyen feltüzelő jelzőt mondani. Aztán jött a nyolcadik, ami azonnal mindent megváltozatott. Került bele agresszivitás, jött az izgalmas cápa orr szerű front kiképzés, a kilincsek vonalában megjelenő erős töréspont, ami uralja az oldalnézetet, aztán ha hátra megyünk láthatjuk, hogy elfogyott a lendület, az a rész jól hozza a „fauvére” jellemző szürke, semmit mondó formát. Nekem nagyon tetszik, hogy ennyire megszaladt a króm, végig a kötényeken, ajtókon, ablakkereten, ez így egy sötét színnel kombinálva, mint a tesztautó esetében, nagyon szépen kiemeli a vonalakat.

Méreteiből adódóan is az az érzés, hogy itt is megkapjuk a pénzünkért a maximumot, mert közel öt méteres hosszával, és 1,8 méteres szélességével nem szűkre szabott. A tesztelt autóban lévő 150 Le-s, EURO VI-os környezetvédelmi besorolású autó minden mai igényét kielégíti az felhasználójának. Fogyasztásában pedig továbbra is a legjobb alternatívát kínálja az elektromos mizéria mellett, hiszen ha valaki tudja, hogy kell választani, és olyat vesz, amire használni fogja, tehát hosszú utakra, akkor keresve sem találhat a közlekedésre kedvezőbb, és környezetbarátabb megoldást annál, ami már évek óta elérhető, és kiforrott technika az autópiacon. A motor olyan, mint a modern dízelmotorok, alig érzékelhető turbólyukkal, hidegen hallható kis bumfordiságával, és rendkívüli nyomatékával. Aki azt mondja, hogy ez a CRL kódú,  hét éves 220.000 kilométert futott autó bármiben is keveset nyújthat hazánk útjaira, az biztosan tovább nyújtózkodik, mint ameddig a takarója ér.

Az anyag is benne vagyon az árban

Egyértelmű, hogy az A4 alá pozícionálták, de mégis, hiába szeretnék belekötni, a minőség minden téren megfelel mert valljuk be ennyi mindenre elegendő, ha nem a rongyrázás a cél. Valahogy azt érzem, hogy nagy minőségi ugrás volt a Volkswagennél 10-15 évvel ezelőtt, és ez megmutatkozott az anyaghasználatban, illetve a tartósságban is, mert ezek az autók még a mai napig is megadják a minőségérzet igen magas szintjét, amitől elhiszem, hogy annak idején is mélyen a zsebbe kellett nyúlni azért, hogy elérhetővé váljon. Az extrák is bőkezűen voltak beikszelve, de tudjuk már, hogy alapáron keveset ad a márka, viszont jó pénzért minden földi jóval, akár még parkaszisztenssel, vezető elé vetített navigációval, nagyon jó vetítési képpel rendelkező adaptív ledes fényszóróval, egyszóval minden ma kapható, és valóban a vezető dolgát megkönnyítő extrával is elérhető, persze még kevesebb mókusvakítás, és nem a mindent eluraló tabletek korában született a belső formaterv, így letisztult, és kortalan. A kedvenc részletem az egész műszerfalon végig futó levegőrostély, ami uralja a kinézetet, és a középre helyezett analóg óra még inkább komolyabbnak mutatja az összképet.

Egyszerűen jó beülni, magamra szabni a vezetési pozíciót, és élvezni a nagy autóban a kényelmes utazást. Közben pedig bármihez érünk, mindenről olyan benyomásunk lesz, hogy megadja a prémium felárért elkért pénzt, és hozza az elvárt minőséget, még 10 évvel gyártása után is. A jó fogású kormányon nem láttam komolyabb kopást, az alcantara ülések is nagyon szép állapotban voltak, egyedül a könyöklő tűnt már kopottabbnak, de az ajtóbehúzók, vagy szőnyegek, amik a legtöbb kopást kapják meglepően jól mutattak. Ezt a tartós minőségérzetet hiányoltam például a hatos szériából, látszik, hogy itt felmerült az igény minőségi, és tartósan is strapabíró anyaghasználatra.

Mi romolhat el?

Nos, szinte bármi a két lökhárító között. De ez minden tízéves használtautóra igaz. Ha a tesztelt autóhoz hasonló 2.0 CRTDI motoros Passat beszerzését tervezzük, akkor a jó hír az, hogy összességében kiforrott a konstrukció, a szerelők is szeretik, kevésbé panaszkodnak rá, mint a benzines TSI-re, bár azokból sem mind rossz. És főleg a kisebb lökettérfogató 1.2/1.4-esekkel lehetnek problémák, dízelben pedig inkább a BXE motorkódos PD TDI, illetve a 180 Le-s CFCA. Itt a tesztelt autóban lévő motorkódnál érdemes az olajpumpa meghajtó szíjat, vagy láncot ellenőrizni, ez az olajteknő levételét is magával hozza, tehát érdemes a nullrevízió alkalmával a vezérlés cserével egy kalap alatt megejteni. Utána már csak a DSG 60.000-es olajcsereperiódusa marad, amit ha szeretnénk szintén nulláról indítani, az megint komoly szervizmunka lesz.

De mivel a váltóról még nem esett szó, így itt szeretném megjegyezni, hogy az automata elleni aggályaimat a DSG nagyon szépen feloldotta, korábban a Sharanban is egy ehhez hasonló hatfokozatú egység dolgozott, itt is ugyanazt gondolom, hogy a mindennapi közlekedésben nagyon sokat segít a vezetésre figyelni, emellett sport módban ugyanúgy megmarad a váltási érzet, persze jóval lebutított változatban. Bár tény, hogy egy ehhez hasonló utazóautóban nem is keresi a sofőr az ilyen lehetőséget. Jó hír, hogy a rozsda nem jellemző, de a futómű (főleg, ha Adaptív lengéscsillapítás-szabályzásos) drága lehet, illetve a fékalkatrészek is kérik a forintot, mivel nehéz az autó, terheli a féket, futóművet is.

Nagyon meg kell nézni, hogy mit veszünk

Ha kedvet kapott, akkor alapos felkészülést javaslok a típusból. Nagyon sok az ex cégautó, és mivel jól bírják a gyűrődést előszeretettel tekerhetik is. Ha lehet érdemes AdBlue előtti (mint a tesztelt autó is) kivitelt keresni, mert plusz egy nyűggel kevesebbet vehetünk a nyakunkba. Emellett készülni kell dízel esetében fél millió forint tartalékkal, mert ha bármi tönkre megy a befecskendező rendszerben, annak a javítása innen indul. A Mesél a szakértő rovatban egy CC-t vizsgált át a szakértő, érdemes ezt a cikket is elolvasni vásárlás előtt. Az árak nagy szórást mutatnak, így itt is kiemelném, hogy nem évjárathoz, hanem gondos tulajdonoshoz, lekövethető szervizmúlthoz ragaszkodjunk és legyünk hajlandóak megfizetni az ezért elkért 20-30%-os felárat. A Passat manapság is keresett modell, így a tesztidőszak letelte után már nekem sem kell magyarázni miért. Még egy Volkswagen, amibe nehezen tudtam belekötni.

További használttesztekért erre tessék.

További autós tartalmakért pedig kövessen minket Facebookon is!

Méretek:

Hossz:

4767 mm

Szélesség:

1832 mm

Magasság

1477mm

Súly 1430 kg

1968 cm3

150 Hp, 340 Nm

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.02.27
A Pécs felé vezető oldalon Bátaszék és Somberek-Pécsvárad csomópont között lesz lezárás. ..
2024.02.27
1377 autóst szondáztattak meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság budai rendőrkapitányságainak....
2024.02.27
Könnyen koszolódnak, és úgy tűnik, elég könnyen rozsdásodnak is a Tesla Cybertruckok. ..
2024.02.26
Hétfőn az éjszakai órán két súlyos baleset is történt - jelenti a Katasztrófavédelem. ..
2024.02.26
Idén a kínai márkáké lesz a főszerep, de a Renault Csoport is jelen lesz a Daciával együtt. ..
2024.02.26
A 2024-es év autója a Renault Scénic. A modell 329 ponttal nyerte el az Év Autójaként is emlegetett....
2024.02.26
És rekord mennyiségű víz kellett az eloltásához.    ..
2024.02.26
Helyben előállított villamosenergia segíti a Magyar Suzuki energiaellátását: hétfőn hivatalosan is....
2024.02.26
Négykerekű, három személyt egymás mellett szállító, nagy teherbírású, mini terepjáró a Polaris....
2024.02.26
Ezúttal sem úszták meg a gyorshajtók. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. Kerületi....