Teszt

A hatásos belépő – Mercedes-Benz C300 Cabriolet

2017.02.08.

A stuttgarti márka modelltörténetében sosem volt nyitható tetős kivitelű az 1993 óta létező C-osztály, sem annak elődje, a 190-es sorozat. Az idei évtől azonban a szedán, kombi és kupé palettát egy puha tetőssel bővítették. A forma, a műszaki tartalom és nem utolsó sorban az időzítés tekintetében is a C300 Cabriolet egy igazi mérföldkő, és abból is egy szépre csiszolt darab.

Kép és szöveg: Horváth Miklós

A C-osztály fejlődésének története egy igazi sikersztori. Huszonhárom évvel ezelőtt a 190-es Merci utódjaként megjelent W202-es típuskóddal ellátott Bébi-Benz kapcsán még senki nem gondolta volna, hogy két évtizeddel és három generációval később úgy kerül szóba mindenütt a márka középkategóriása, mint a zászlóshajó kicsinyített mása. Sőt, azt sem gondoltuk anno, hogy az eddig megjelentekből 8,5 milliót adnak el világszerte, és minden ötödik Mercedest választó ügyfél a C-klasse-ra teszi le voksát. A fentiek tükrében egyáltalán nem szorul magyarázatra, miért volt indokolt a portfólió bővítés egy vászontetőssel. A C-osztály globális sikere, a fizetőképes kereslet megléte, valamint a márka folyamatos fejlődése egy olyan közeget teremtett, amit általában a csillagok ideális együttállásának nevezünk.

 Az autó hossza 10 cm-rel, a szélesség 4 cm-rel, valamint a helykínálat szempontjából lényeges tengelytáv is 8 cm-rel gyarapodott - képre kattintva galéria nyílik

Középkategóriás kupé, szedán, kombi és kabrió kínálattal a Mercin kívül már csak a bajorok és a négykarikások rendelkeznek jelenleg a prémium márkák körében. A volumenmárkák csatasorából szinte mindenki kiesett, tesztautónk méretosztályában már csak az Opel Cascada maradt a fronton. A létszám drasztikus fogyatkozásának hátterében vélhetően az áll, hogy egy-egy új modell kabriósítása igencsak veszteséges vállalkozás manapság az autógyárak számára. Úgy tűnik, a Mercedes ennek ellenére sem félti a profitját, jó példa erre, hogy a C-osztály mellett az E és S-osztály is kapható topless kivitelben, amiből jól látható, hogy a rétegmodellek vékony jegén is lehet táncolni, csak merni kell.

H/Sz/M (mm): 4686/2016/1409, tengelytáv 2840 mm-es és annak ellenére, hogy az MRA platform közel 50 százaléka alumíniumból készült a C300-as tömege 1615 kg. A vetkőzés 20 másodpercet vesz igénybe és akár 50 km/h-ás sebességig szórakoztathatjuk vele a környezetünket is

És persze köztudott, hogy amennyiben elég lenne pusztán a bátorság a kabriógyártáshoz, bárki belevághatna, de nem ez a helyzet. A C300 Cabriolet minden részletét átjárja a prémium hangulat, kezdve a gyémánt mintás hűtőrácstól a kamu kipufogó végekig, a beltérről nem is beszélve. A forma önmagáért beszél, bár zárt tetővel kissé esetlen az autó sziluettje, de ez ugyebár könnyen orvosolható. A műszerfal és a kezelőszervek látványa és használata abszolút illik az autó karakteréhez, valamint a beltér ergonómiájában is a Mercedestől megszokott nívót kapjuk.

Mivel a csillagos márkánál mindig is presztízskérdés volt az autógyártás meghatározó szereplőjének lenni, a márka birtokában lévő tapasztalat és hagyomány minden alapot megteremtett ahhoz, hogy ne a jelenlegi konkurens kínálathoz igazodjanak a C-osztály esetében, hanem a saját tudásukhoz

Tesztautónk C300-as típusjelzése egy kétliteres, sornégyes erőforrást takar, melyhez már a 9G-Tronic váltó kapcsolódik, ez utóbbi részletével például egyetlen modell sem konkurál jelenleg a piacon. Szerencsére az AMG csomagot nem társították 4Matic hajtással, így a hátsó tengelyre küldött 245 lóerő és a 370 Nm-es nyomaték a hancúrozáshoz éppúgy elég, mint a tempós haladáshoz. A sok városi, rövid etap mellett az 1,7 tonnás kasztnit cipelő hajtáslánc kerek 10 literes átlaggal abszolválta a teszthetet.

A borsos ár egyik oka a gazdag fedélzeti ellátmány és annak kifinomult működése

A fedélzeten egy precízen működő adaptív tempomat és sávtartó automatika alkotta páros dolgozik a vezető keze alá autópályán, mindeközben egy Burmester hifiből érkező zene és motorhang teheti andalgóssá vagy adrenalinban túltengővé a megtett kilométereket. A hangszórókból érkező vérmes morajlás ugyanakkor vájt fülűeknek inkább vágyölő extra, éppen ezért talán nem is érdemes a kabriózás élményét a benzingőzös, gumifüstös vezetési élménnyel egy lapon említeni. A puha kalapos C300-hoz a kemény kezes bánásmód egyáltalán nem illik. A légrugós felfüggesztések és az autó biztonsági arzenálja is ennek bizonyítéka. A hatékony klíma és szélvédelem, a biztonsági övet kézközelbe nyújtó mechanikája, a képminőségben etalonnak számító kamerarendszer, valamint a holttérfigyelővel és vészfékrendszerrel ellátott tesztautó még Sport+ üzemmódban sem gerjeszt olthatatlan vágyat a lámpától-lámpáig gyorsulásokra. Feltételezhetően, aki az (extrákkal növelt) 24 milliós árcédula láttán nem fordít neki hátat, az nem is ezt keresi.

120 km/h-ig tökéletes a szélvédelem és a nyitott szélterelők látványa kuriózummá teszi a megjelenést

A négyféle karosszéria kivitelből (Limuzin, Coupé, T-Modell, Cabriolet) álló C-osztály kínálatában a legdrágább a ponyvatetős kabrió. A belépő modellnek számító (156 lóerős, 6 fokozatú manuális váltóval szerelt) C 180-asért 12,4 milliót kérnek, miközben ugyanezért a motor-váltó kombóért a kupé esetében 10,3 milliót, a szedánért pedig 9,1 milliót kell leperkálni.

Az Euro6-os normák miatt mesterséges motorhanggal, a szimmetrikus hátsó dizájn okán pedig kamu kipufogóvégekkel áltatja a nagyérdeműt a Mercedes

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..