MNASZ

Hazai pályán indul útjára a Hankook Racer Cup

2017.04.22.

Immár negyedik szezonjára készül a sikeres versenysorozat, az MNASZ Autós Gyorsasági OB - Hankook Racer Cup, mely a kezdetektől a fiatal tehetségek felfedezését tűzte ki célul. Idén a kupa ismert helyszínei mellett egy különleges állomás is vár a versenyzőkre.

„A Hankook Racer Cup tavalyi szezonja nagyon jól sikerült, idén is hasonló hangulatú versenysorozatot szeretnénk lebonyolítani, ahol mind a pilóták, mind a szurkolók remekül érzik magukat. Természetesen 2017-ben is vannak pilótamozgások, lesznek, akik más sorozatban folytatják, de a legnagyobb nevekkel most is találkozhatnak a drukkerek. Az idei évben is több mint 10 autó nagy csatáira számíthatunk, a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is 5 helyszínen és 13 futamon mérik össze erejüket a Swiftek, melyek teljesen új design-t is kaptak. A Hankook Racer Cup természetesen idén is a magyar bajnokság része, de nagy örömünkre a megszokott külföldi pályákon túl, most egy új, nemzetközi helyszín is bekerült a naptárba, ugyanis Brno-ba is ellátogat majd a mezőny, ahol gyönyörű környezetben, dinamikus, szintkülönbségekkel tarkított pályán mutathatják meg a tizenéves fiúk, hogy mit tudnak” – mesél az idei szezonról Kismarty-Lechner Gábor, a márkakupa promótere.

Magyarország teljesen új márkabajnoksága - mely a fiatal tehetségek felkutatását tűzte ki célul - 2014-ben indult útjára, minden évben a Hankook versenyabroncsok támogatásával rendezik meg. 2016 óta Hankook Racer Cup-ként szerepel az Országos Gyorsasági Bajnokságban. A nagy népszerűségnek örvendő nemzetközi kupa egy beszálló kategória az autósport világába, mely alkalmas arra, hogy felfedezze a tizenéves tehetségeket, elindítsa őket ezen a küzdelmes pályán, hogy később külföldi versenyeken is megállják a helyüket.

Ami a pilótákat illeti, 2017-ben is óriási küzdelem várható a tehetségek között. A szurkolók olyan nagy nevekkel találkozhatnak mint Boldizs Bence, László Martin vagy Kismarty-Lechner Gábor, aki szintén a bajnoki címért küzd majd.

„Szeretnénk az idei évben még jobban összefogni a csapatokat, mivel most két verseny között akár két hónap is eltelhet, ebben az időben a közösségépítés kerül majd előtérbe. Csapatépítő játékokat szervezünk, közös gokartozást, kirándulásokat, melyekkel szeretnénk még jobban erősíteni a versenysorozat szellemiségét. A pályán ugyan kemény csaták folynak az ifjú titánok között, de azon kívül igazi barátságok szövődnek. Ettől is különleges ez a sorozat. Idén újdonság még, hogy a teszteken sokkal kedvezőbb feltételekkel lehet részt venni, a tavaly elért eredmények miatt pedig egyre többen érdeklődnek a Hankook Racer Cup iránt, így további előnyökhöz juthat a népszerű sorozat.” – teszi hozzá boldogan Kismarty-Lechner Gábor.

A kupasorozathoz idén egy új támogató is csatlakozott, a versenyautókat ugyanis az Orbico Hungary Kft. látja el Shel Helix motorolajjal. "Mi az Orbico Hungary Kft-nél - mint a Shell kenőanyagok hivatalos magyarországi importőre - folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, melyek során mind a szakma mind a nagyközönség számára bemutathatjuk a Shell előremutató technológiáit, fejlesztéseit. A személygépjármű kenőolajok fejlesztésében élen járunk, így adta magát a lehetőség, hogy együttműködve a Hankook Racer Cup szervezőivel a 2017-es szezon során Shell Helix motorolajjal töltsük fel a versenyautókat, így támogatva a sorozatban versenyző ifjú tehetségeket. A kiváló minőségű kenőolajok használatával a versenyautó motorja az extrém körülmények között is kiváló kenést és így maximális teljesítményt biztosít, így a versenyzőknek nincs más dolga mint a versenyre összpontosítva a lehető legjobb eredményt elérni" – mondja Tamás Tamás, a Shell kenőanyagok üzletágvezetője.

A versenykupa idén a magyar szurkolók legnagyobb örömére a Hungaroringen startol április 21-23. között, ezután június 23-tól június 25-ig a Pannoniaringen száguldanak a versenyzők. A nyár utolsó futamára a jól ismert Slovakiaringen kerül sor augusztus 18-20. között, majd az őszi szezont szeptember 8-10. között a különleges brno-i verseny nyitja meg. A kupasorozat október 6-8. között szintén hazai pályán, a Hungaroringen zárul majd.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....