Hennessey Venom F5-M Roadster

A Hennessey Venom F5-M Roadster lett a világ legerősebb manuális váltóval felszerelt autója

2024.09.18.

Az új F5-M Roadster 1817 lóerőt küld a hátsó kerekeire, egy hatfokozatú kézi sebességváltón keresztül. A különleges modellből mindössze 12 darabot gyárt majd a Hennessey.

A Hennessey Venom F5-M Roadstert a valaha volt legerősebb manuális sebességváltóval felszerelt szériaautójaként mutatta be az amerikai cég. A félautomata Venom F5 alapján készített autóból mindössze 12 darab készül, viszont aki kedvet kapott volna a megvásárlásához, annak két rossz hírünk is van: az egyik az, hogy darabonként 951 millió forintba kerül a sportkocsi, a másik pedig az, hogy már mindegyiket eladták. 

A texasi márka szerint a Venom F5-M "alapvető célja" az volt, hogy "még jobbá tegye a vezetés élményét". Mindegyik autó a Roadster nyitott pilótafülkéjét kapta, de az 55 hüvelyk hosszan elnyúló uszony extrának számít az alapmodellhez képest. 

John Hennessey, a cég alapítója és vezérigazgatója így nyilatkozott az F5-M-ről: "Mindig is a céljaink között szerepelt egy manuális Venom F5 megépítése - az ügyfeleink is többször felvetették már az ötletet. Régimódi, belevaló és magávaló ragadó vezetési élményt kínál."

Nathan Malinick, a Hennessey dizájnercsapatának vezetője a következőket tette hozzá: "Ez az autó a merész és a bevállalós vezetés szerelmeseinek készült, akik szeretik ha hiperautójuk elképesztő erővel, drámai formatervezéssel és olyan vezetési élménnyel van felruházva, amely semmihez sem hasonlítható a Földön."

A belső térben az F5-M Roadster lefűrészelt, Forma-1-es stílusú kormánykereket kapott, amely számos olyan gombbal lett ellátva, amik az autó különbözői funkcióját képesek vezérelni. A középkonzolon található a (szénszálas) sebességváltó kar, ami a Hennessey szerint "fizikailag" kapcsolódik a sebességváltóhoz - mindenféle elektronikus interferencia nélkül. A nyitott kapus hatsebességes manuális az 1817 lóerőt egyenesen a hátsó kerekekre küldi. 

Az összes teljesítményadatot nem hozta nyilvánosságra a Hennessey, viszont az szinte biztos, hogy az F5-M Roadster a világ leggyorsabb kabriójával - a Hennessey Venom GT Spyderrel - is felveszi a versenyt. A Venom GT Spyder viszonylag "visszafogott"  1451 lóerős teljesítménnyel büszkélkedhet, amivel a nyitott tetejű autók között tartja a legnagyobb végsebesség világrekordját. A 427,4 kilométer/órás sebességet még 2016-ban sikerült elérnie a Venomnak. 

A 12 darab Roadster közül az egyik sem fog hasonlítani a másikra, mivel az összes tulajdonos maga választhatja ki az autója színét, és a kiválasztást követően a választott szín eltűnik majd a konfigurátorból, így elérve a teljes egyediséget és a totális exkluzivitást. 

Forrás: 
https://www.autoexpress.co.uk/news/364305/hennessey-venom-f5-m-roadster-worlds-most-powerful-manual-car

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.29
Nem fogja hagyni az FIA, hogy a Forma–1 csapatai előnyszerzésre játsszák ki a rajtok....
2026.04.28
Az ausztrál kamionok nem a formájukkal, hanem a 3-7 pótkocsiból álló szerelvényekkel keltenek....
2026.04.28
A kompakt elektromos SUV és Sportback nevű kupé testvére jobb minőségű belső térrel, gyorsabb....
2026.04.28
Még a legelhivatottabb Ferrari-rajongókat is meglepte, hogy mennyit kóstál a márka első elektromos....
2026.04.28
Itt debütált a hosszú tengelytávú iX3 és i3, valamint a frissített 7-es sorozat is. ..
2026.04.28
A Chery csoporthoz tartozó AiMoga vállalat megkezdte humanoid robotjának online értékesítését. ..
2026.04.28
Egyszerre közel 11 ezer járművet képes befogadni a fedélzetére. ..
2026.04.28
Kína és az Európai Unió az év elején született ármegállapodás révén „puha landolást” ért el az....
2026.04.28
A sorozatgyártásban kínált első BMW-féle MINI modell 2001. április 26-án gurult le az oxfordi üzem....
2026.04.28
A világ legnagyobb gyártója 10,48 millió autót értékesített világszerte a március végével záródott....