troli

Hét új Solaris-Skoda trolibusz áll forgalomba hétfőn Budapesten

2015.11.16.

Befejeződött az új Solaris-Skoda trolibuszok próbaüzeme, hétfő délutántól hét ilyen jármű szállíthatja az utasokat három budapesti vonalon.

Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes a trolibuszok bemutatóján azt mondta: hétfő délután öt szóló és két csuklós új trolibusz "kezdi meg szolgálatát" Budapesten. Az új járművek üzembe helyezésével megkezdik a legöregebb trolik kivonását a forgalomból, az új trolik a belvárosi és a zuglói vonalakon közlekednek majd. Szeneczey Balázs elmondta, hogy a Skoda-Solaris-szal 2014 végén írták alá a szerződést.


A Budapesti villamos- és trolibusz-járműfejlesztés elnevezésű, európai uniós támogatásból megvalósuló 18 milliárd forintos projekt 108 új trolibusz vásárlására adott lehetőséget a fővárosnak. Ebből most 36 járművet vettek nettó négymilliárd forintért. A többi trolibusz akkor érkezhet, ha a szükséges forrás rendelkezésre áll majd.

Szeneczey Balázs szólt arról is, hogy az új trolik akár négy kilométert is meg tudnak tenni behúzott áramszedővel, így szükség esetén módosítható a járathálózat. A hét új trolibusz hétfőn a 72-es, a 76-os és a 79-es vonalon kezdi meg az utasok szállítását.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....