békéscsaba

A hetedik érzék és a szeretetkolbász

2025.10.17.

Sok-sok második és harmadik hely után idén az újkígyósi Pallér Sándor nyerte meg a 28. Csabai Kolbászfesztivál felvezető eseményét, a szárazkolbászversenyt a Csabai Kolbászházban.

A fődíjat a fesztivál nyitónapján, október 23-án, csütörtökön veheti át a többi díjazotztal együtt a megnyitó keretében, a CsabaParkban. Az idei kolbászkirály kulisszatitkokat is elárult a győzelméről.

Az újkígyósi hentes hetedik érzéke azt súgta, idén elsők lehetnek a kolbászfesztivál szárazkolbászversenyén. Pallér Sándor mindig többes számban beszél, mert felesége, Móni és tízéves lányuk, Laura ugyanúgy részese a kolbászkészítésnek, a sikernek, mint ő.

Mindig szakmáznak, és mindig tanulnak valamit egymástól

–  Egy nem túl jó időszak után leráztunk, lemostunk maguknkról minden rosszat, és ebben a boldog évben, amikor jól alakulnak az ember dolgai, még inkább szeretetkolbászok készültek – hangsúlyozta a kolbászkirály, aki jobban kedvelii azt, hogy ő lett a verseny győztese. – A szakmaszeretet, a család szeretete eddig is belekerült a kolbászokba, de idén még boldogabban állítottuk elő a termékeket.

Pallér Sándor kiemelte, sokat köszönhet a Csabai Kolbászklubnak – melynek tősgyökeres tagja, ugyanis a találkozókon mindig szakmáznak, és mindig tanulnak valamit egymástól. Például azt is, hogy a megváltozott klimatikus viszonyok mellett milyen módokon lehet tartani az állandó minőséget. Mert Sándor régóta kistermelő, és árusítja is a kolbászt, az egyéb disznótoros termékeket.

A kolbászkirály sokat köszönhet a fesztiválnak is

– Sokat köszönhetek a Csabai Kolbászfesztiválnak, a Hégely családnak. mert olyan színvonalas szárazkolbászversenyt is rendeznek, amin a legjobbakkal mérettethetjük meg magunkat – ecsetelte a győztes – Ez is ösztönzi az ez embert. Emellett a fesztivál jó hírét viszi a kistermelői, házi kolbászoknak is szerte az országban, világban. Természetesen mindig topon kell lenni, és folyamatos minőséget kell nyújtani a vásárlóknak.

A családi boldogság a legfontosabb az életben

A kolbászkirály kitért arra, nem volt mesterterv, hogy a versenyen valamilyen különleges kolbásszal jelenjen meg, a többi kulárés vastagkolbász közül kiválasztott egyet, és azzal nevezett. Ami óriási boldogság számára, lánya, Laura iskola előtt mindig a műhelyben kezd, segít neki, alig lehet elküldeni a suliba. Ha hazatér onnan, már veszi is fel a fehér köpenyt, megy a műhelybe segíteni. Laura saját kolbászokat is készít, most csak azért nem nevezett, mert egyik szál kolbásza sem érte el a 40 centit, ez pedig a jelentkezés feltétele volt. Sebaj, majd jövőre. Móni a háttérben segít elsősorban, a papírmunkákat is intézi. Sándor pedig azzal zárta a beszélgetést: „Ha boldog a háttér, akkor boldog vagy te is, és a családi boldogság a legfontosabb az életben.”

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....
2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....