elkerülő út

A héten átadják a 47-es út hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszát

2018.03.19.

A tervezettnél tíz nappal korábban, már a hét közepétől használatba vehetik az autósok a 47-es főút hódmezővásárhelyi szakaszát - jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn a helyszínen az MTI tudósítása szerint.

A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő fideszes politikus elmondta, az útszakasz a keddi műszaki szemlét követően várhatóan már szerdán megkapja a használatbavételhez szükséges összes engedélyt.

Az elkerülőút 24 évnyi előkészítő munka után épülhetett meg, és jelentősen javítja a hódmezővásárhelyiek életminőségét, napi 15-20 ezer járműves átmenőforgalomtól, valamint az azzal járó környezetszennyezéstől és zajterheléstől megszabadítva a belvárost - közölte a miniszter.

Az elkerülőút - a 47-es út Debrecen és Szeged közötti szakaszának korszerűsítésére felkészülve - úgy épült meg, hogy a jelenlegi kettőről négysávosra bővíthető legyen - tudatta a politikus.

A 13,4 kilométeres elkerülőt óránkénti 90 kilométeres sebességgel használhatják az autósok, de az út íveit úgy alakították ki, hogy alkalmas a 110 kilométeres sebességre is. A mintegy 38 milliárd forintos költségvetésű közútfejlesztési projekt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. beruházásában uniós és hazai források felhasználásával valósult meg. A kivitelezést a Colas Út Zrt., a Délút Kft., a Colas Hungária Zrt. és Colas Közlekedésépítő Kft. által alkotott konzorcium végezte.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....
2026.09.24
Közel harminc éve, hogy a fehér Peugeot 406 taxi először végigszáguldott Marseille utcáin, de a....
2026.09.24
A különleges szokás nyomában.   ..
2026.09.24
Október első hétvégéjéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között, a járat....
2026.09.24
A Honda és a japán divatmárka, az Onitsuka Tiger olyan partnerségbe kezd, amely átlépi az iparági....
2026.09.24
Verte a Tesla S-t, elképesztő paraméterekkel rajtolt a szupergépek egyre népesebb mezőnyében, aztán....