útfelújítási program

Hétfőtől folytatódik a koncesszióba átvett utak felújítása

2025.03.15.

Március 17-től folytatódik a koncesszióba átvett utak szintrehozó felújítása - közölte az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az MTI-vel.

Felidézték, a magyar állammal kötött szerződésük értelmében a 2022 szeptemberében üzemeltetésre, fenntartásra, felújításra átvett 1237 kilométer gyorsforgalmi úthálózatból mintegy 540 kilométert kell a többivel megegyező műszaki szintre hozni három év alatt, idén augusztus 31-ig.

Fotó forrása: MKIF

Az elmúlt két évben 8,7 millió négyzetméternyi új aszfaltot terítettek le az általuk fenntartott pályákon, ahol szükséges volt, a felső kopóréteg alatt a kötő- és az alapréteget is cserélték. A munkálatok során megújult 237 híd és felüljáró, többek között a Kőröshegyi völgyhíd is, valamint 40 pihenőhelyen végeztek felújítást.

A közleményben hangsúlyozták, Magyarország történelmének legnagyobb gyorsforgalmi útfelújítása a március 15-i ünnepi hétvégét követően, idén is folytatódik, várhatóan március 17-től. A tervek szerint 2025-ben további 3,2 millió négyzetméteren kapnak új burkolatot az MKIF Zrt. által üzemeltetett gyorsforgalmi utak, ez a főpálya 16 százalékát jelenti.

Emellett felújítanak 40 hidat és 30 pihenőhelyet. Többek között a Pentele híd szükséges műszaki felújítását is folytatják. Itt sarukat és dilatációt cserélnek, illetve az M7-esen a régi velencei gyalogos, kerékpáros híd helyett újat építenek.

Hozzátették, a tervek szerint 2025-ben az M3, M7, M1, M35 pályákon lesz a legtöbb munka, ezen kívül hét másik (M15, M85, M86, M30, M4, M70, M8) gyorsforgalmi úton is dolgoznak.

A szintrehozó felújítási munkák idén augusztus 31-ig befejeződnek, de a pályák további karbantartása, burkolatcseréje nem áll meg. Az idei munkák a közlekedők későbbi komfortérzetét és biztonságát hivatottak szolgálni - tájékoztatott az MKIF.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Hiába vezetünk ugyanúgy, ugyanazon az útvonalon, a hideg beköszöntével az autónk látványosan többet....
2026.11.06
Sötét parkolóház, kihalt utca, késő esti hazaindulás. Ilyenkor egészen más szempontok válnak....
2026.11.06
Régen egy szerelő sokszor néhány szerszámmal és megfelelő szakértelemmel megoldotta a problémát. Ma....
2026.11.06
Miközben Európa autóipara a versenyképességéért küzd, Kína már a következő technológiai....
2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....