kisvasút

Hétvégétől újra közlekedik az erdei kisvasút a Gemencben

2023.03.08.

Újra menetrend szerint közlekedik az erdei kisvasút a Gemencben március 11-étől, és a pörbölyi Ökoturisztikai Központ is ekkortól várja a látogatókat teljes szolgáltatásával - közölte az erdőgazdaság az MTI-vel.

A Gemenc Zrt. tájékoztatása szerint a tavaszi menetrendi időszakban, március 11-étől hétvégenként és ünnepnapokon 10 órakor, délben, valamint 14 óra 30 perckor indulnak az Ökoturisztikai Központból, Pörbölyről a Gemenci Állami Erdei Vasút járatai a Malomtelelő állomásig. Az utolsó vonat a Gemenci erdőből 15 óra 35 perckor indul vissza. A jegypénztár 9 és 15 óra között tart nyitva.

A szerelvényeket dízel mozdonyok vontatják, a Rezét gőzös csak a nyári menetrendi időszak kezdetén, április utolsó hétvégéjén áll szolgálatba.

Az Ökoturisztikai Központ Pörbölyön minden nap 8 és 17 óra között várja a kirándulókat. Hétköznapokon az ingyenesen igénybe vehető parkoló, a játszótér és a közeli vadmegfigyelő erdei állatai látogathatók, az erdei vasút és a kiállítások azonban csak előre bejelentkezett csoportok számára érhetők el. Hétvégén és ünnepnapokon viszont teljes szolgáltatással várja a látogatókat a gemenci erdőgazdaság.

A Gemenc kincsei - élet az ártéri erdőben című, valamint a Legenda és valóság: a gemenci gímszarvas című kiállítások hétvégén 9 és 15 óra között látogathatóak - olvasható a közleményben. A Gemenci Erdei Vasút Magyarország egyetlen ártéri erdészeti kisvasútja. Nyomvonala a Duna és a Sió medrét követve a Gemenci erdőben halad.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..