tömegközlekedés

Hibrid buszok állnak forgalomba a fővárosban

2014.04.09.

- Az év végétől állhat forgalomba Budapesten az a 28 dízel-elektromos meghajtású csuklós autóbusz, amelynek üzemeltetésére közbeszerzési eljárást írt ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A BKK-nak az MTI-hez kedd este eljuttatott közleménye szerint az alacsonypadlós, légkondicionált, a legmodernebb, Euro 6-os motorral felszerelt Volvo 7900-as típusú hibrid hajtású buszflottát a pályázaton nyertes TÚJ Busz Projekt Kft. üzemelteti majd. Hozzátették, hogy az üzemeltetésről szóló szerződést kedden írta alá Tóth Ignác, a szolgáltató igazgatója és Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója.

A szerződés értelmében a járműveket és a járművezetőket a TÚJ biztosítja, ezért a BKK a havonta megtett kilométerek alapján szolgáltatási díjat fizet. A közszolgáltatási szerződés nyolc évre szól, két évvel meghosszabbítható. A TÚJ Busz Projekt Kft. magyar magánszemélyek tulajdonában álló, 2006-ban alapított vállalkozás.

A cég 2008-ban közbeszerzési eljárás útján nyerte el a Volánbusz Zrt.-nek Gödöllő térségében történő személyszállítási szolgáltatásokra kiírt alvállalkozói tenderét. Jelenleg is a Volánbusz Zrt. alvállalkozójaként szállítják az utasokat Pest megyében, Gödöllő térségében mintegy 100 autóbusszal - tartalmazza a közlemény.

A BKK közlése szerint a hibrid autóbusz a többi között azért jó, mert 15-20 kilométer/órás sebességig tisztán elektromos meghajtással közlekedik, ezért zajtalanul és füstmentesen indul el a megállókból. Továbbá a hibrid technológia a gyártói adatok szerint akár 37 százalékkal kevesebb üzemanyag-felhasználást tesz lehetővé a csak dízelüzemű buszokhoz képest - közölte a BKK.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....