hidrogén

A március elején elvégzett, sikeres tesztüzemet követően mostantól egy hidrogén tüzelőanyag-cellás (fuel cell, FC) áramfejlesztő képes biztosítani a főváros harmadik kerületében, Óbudán működő Toyota Sakura Business Center minden tevékenységének áramellátását. A francia EODev által gyártott berendezés telepítésének előkészítését és megvalósítását a Toyota Sakura és az Óbudai Egyetem szakemberei közösen végezték el. A 100 kW teljesítményű microgrid mindennemű károsanyag kibocsátása nélkül üzemel, és már rövid távon lehetővé teszi, hogy a Toyota Sakura Business Center energetikai szempontból teljesen önellátóvá váljon.
„A Toyota Beyond Zero stratégiája nem pusztán a járművek emissziójának minimalizálására törekszik: a vállalat minden tevékenysége, így a gyártás és a kereskedelem terén is ki kívánja küszöbölni a káros anyagok kibocsátását, a hulladékok keletkezését.” – mondta Szilasi János, a Toyota Sakura vezérigazgatója, az Óbudai Egyetem Hidrogén és Hibrid Rendszerek Tanszékének vezetője, Címzetes Egyetemi Docens. „Ennek a végső célnak a megvalósításában kap fontos szerepet a most beüzemelt hidrogén tüzelőanyag-cellás microgrid, amely 2500 négyzetméteres létesítményünk teljes energiaszükségletét képes emissziómentesen fedezni.”

A Toyota több mint három évtizede kutatja és fejleszti a hidrogén tüzelőanyag-cellás technológiát, amely hidrogénből és a légköri oxigénből állít elő elektromos áramot; a folyamat egyetlen mellékterméke a víz. A technológia zászlóshajója a Toyota Mirai modell, amelynek két generációjából 2014 óta több mint 20 ezer példány állt forgalomba világszerte. Ezen kívül a japán autógyártó rendszere buszokban (Toyota Sora), valamint külső partnerek által gyártott vasúti vontatójárművekben, közúti teherjárművekben, vízi járművekben is szolgálatot teljesít.
Ezen partnerek egyike az Energy Observer, egy megújuló energiával hajtott kísérleti hajó, amelyet a Toyota tüzelőanyag-cellás rendszerével szereltek fel. A 2017-ben útjára indított Energy Observer projektből nőtt ki az az ipari felhasználásokat fejlesztő EODev vállalkozás, amely 2019 óta fejleszt stacionárius (telepített) hidrogén tüzelőanyag-cellás áramfejlesztő berendezéseket. A Toyota nem csak technológiát, hanem tudást és anyagi forrásokat is biztosít a start-up működéséhez.
Az EODev legújabb, harmadik generációs FC generátorai méretüket, költségeiket és hatásfokukat tekintve már alkalmasak a széles körű, kereskedelmi célú felhasználásra. Világszerte több mint 150 ilyen rendszert telepítettek már, akár elsődleges áramforrásként (ha pl. az adott területen nem áll rendelkezésre kiépített elektromos hálózati infrastruktúra), akár az átmenetileg megnövekedett energiaigényt kiszolgáló, illetve vészhelyzeti generátorként. Utóbbiként alkalmazva egyértelműek az előnyei a dízelüzemű áramfejlesztőkkel szemben: néhány ezredmásodperc alatt bekapcsol, működése csendes (65 dB) és nem jár káros anyagok kibocsátásával, ráadásul nincsenek benne kopó, mozgó alkatrészek, ami hosszú élettartamot és nagyfokú megbízhatóságot ígér.

„A berendezés helyigénye nem nagyobb egy átlagos személyautóénál, és a fejlesztések nyomán a beruházás költsége is jelentősen csökkent: jelenleg nagyjából két-három autó árának megfelelő összegből telepíthető egy ilyen rendszer.” – árulja el Szilasi János, miért versenyképes a technológia. „Jelenleg külső partnertől vásárolt hidrogénnel üzemeltetjük a berendezést, ám egy éven belül kiépítjük saját vízbontó rendszerünket, amely napenergia segítségével, vízből állítja majd elő a hidrogént. Onnantól kezdve nem csak gazdaságossá válik a rendszer működése, hanem megvalósul a teljes önfenntartás: létesítményünk működése függetleníthető az elektromos hálózattól, ami nem csak mindenkori üzembiztonságot, hanem gyors megtérülést is eredményez. Ennek műszaki feltételei részben már most adottak. A microgridet ugyanis kiegészítettük egy 50 kW-os napelemes rendszerrel, amely jelenleg a tüzelőanyag-cellás berendezés belső, 44 kWh kapacitású akkumulátorát tölti, illetve létesítményünk egyéb elektromos rendszereit táplálja.”

A technológia önmagában is említésre méltó – nem utolsósorban azért, mert a Toyota Motor Europe hálózatában egyedülálló fejlesztésről van szó –, ugyanakkor a Toyota Sakurának hosszabb távú stratégiai céljai vannak az alkalmazásával.
„Kísérleti és demonstrációs projektként tekintünk a beruházásra. Már most tárgyalásokat folytatunk hazai telekommunikációs, infrastruktúrakezelő cégekkel – olyan nagyvállalatokkal, amelyeknek a praktikus előnyök mellett az ESG szempontok, azaz a fenntartható és etikus működés lehetősége is kulcsfontosságúak.” – árulta el Szilasi János. „Az EODevvel kötött megállapodásunk értelmében elfogadtuk a térség négy országára érvényes kereskedelmi és szervizjogokat. Így a tapasztalatokat regionális szinten tudjuk hasznosítani, és részt vehetünk a hidrogén alapú gazdaság megvalósításában. A full és plug in hibrid és tölthető elektromos TOYOTA modellek értékesítése és javítása mellett ezzel is hozzájárulunk a TOYOTA BEYOND ZERO globális startégiájához itt Magyarországon.”
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!