gazdaság

Hivatalos NGM-megkeresés a Dunaferr tulajdonosainak

2013.08.21.

Tárgyalásokat kezdeményezett a magyar kormány képviseletében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Dunaferr Zrt. megvásárlásáról, erről hivatalos megkeresést küldött az ISD Dunaferr Zrt. tulajdonosainak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.

A közlemény szerint a tárcavezető a kormány nevében Evgeny Tankhilevich vezérigazgató részére küldött levelében azt írta: "Magyarország Kormánya felhatalmazott arra, hogy a kormány részéről az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. megvásárlására irányuló tárgyalásokat a cég vezetésével haladéktalanul megkezdjem." A levélben a nemzetgazdasági miniszter arra kéri a vállalat vezetőjét, hogy a tulajdonosokat tájékoztassa a magyar kormány vásárlási szándékáról.
    A kormány hétfői döntése értelmében a nemzetgazdasági miniszter olyan megbeszéléseket kezdeményezhet, amelyek vételi ajánlaton keresztül az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. állami tulajdonba kerüléséhez vezethetnek. Ehhez a Dunaferr tulajdonosainak döntése után az előkészítő tárgyalások megindítására van szükség - írta az NGM.
    A tárca közleménye emlékeztet: a Dunai Vasművet a magyar állam az akkori kormány döntése alapján 2004-ben privatizálta. A 444 millió forintos vételár mellett a vevők jelentős feltőkésítésre és beruházásra tettek ígéretet. A Dunaferrnél ezt követően 2007-ben és 2010-ben is tulajdonosváltásra került sor.
    Az NGM bízik a tárgyalások mielőbbi megkezdésében - olvasható a közleményben.
    A tárcavezető a Facebook-oldalán szerdán közzétett bejegyzésében azt írta:

nem államosítunk, (...) most piaci alapon teszünk vételi ajánlatot, amit ha elfogadnak a tulajdonosok, akkor megállapodunk, a cég állami tulajdonba kerül, ha nem, megy tovább az élet. Dunaújváros ez utóbbi esetben is számíthat ránk!

    A cég augusztus 12-én jelentette be, hogy a korábbi tulajdonosi terveknek megfelelően rövidesen létszámleépítést kezd az ISD Dunaferr Zrt.-nél, a dolgozói létszámot 1500-zal csökkenti.
    Az M1 esti Híradója tudósítása szerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn bejelentette, hogy a kormány még a héten ajánlatot tesz a Dunaferr megvásárlására. A miniszter közölte: délelőtt tájékozódott, egyeztetett a Dunaferr vezetőségével, és ez alapján döntött már hétfőn a kormány.
    Varga Mihály hangsúlyozta, hogy elhibázottnak tartják a Dunaferr 2004-es privatizációját. Hozzátette: az ár kérdése és a körülmények tisztázása nagyon fontos a kormány számára. Úgy fogalmazott: "ha van egy pozitív hozzáállás a mostani tulajdonosok részéről, akkor akár már az őszre, szeptember végére, október közepére meg lehet állapodni a legfontosabb kérdésekben".
    A nemzetgazdasági miniszter szólt arról is, hogy ha nem fogadja el a tulajdonos az ajánlatot, akkor a kormány feladata segítséget nyújtani minden olyan embernek, akit elbocsátanak. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat például ügyfélszolgálatot nyit a cégnél.
    Mezőközy András, a társaság szóvivője szerdán azt közölte, hogy az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentjét meglepte a magyar kormány hétfői délutáni vételi ajánlata, amelyet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelentett be. Hozzátette: a cégvezetés és a miniszter közötti, hétfő délelőtti tárgyaláson nem volt téma az állam vásárlási szándéka. Jelezte: a kormány vételi ajánlatáról a tulajdonos fog dönteni.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.03
Nem elég, hogy sok helyen havazik, a körgyűrűn egy súlyos baleset is történt. ..
2026.02.03
Inspirációként a Be-1, a Pao és a Figaro szolgálnak majd. Mostanában nagyon élik a múltidézést, és....
2026.02.02
London kimondta, amit Európa nagy része még csak sejt: a városi közlekedést ember már nem tudja....
2026.02.02
Mosonmagyaróvár térségében forgalmi akadály van - írja a Katasztrófavédelem. ..
2026.02.02
Az idei Tokiói Autószalon egyik legmeglepőbb és legtöbb figyelmet érdemlő autója egy második....
2026.02.02
A Mazda örömmel jelenti be, hogy a Mazda6e bekerült az öt döntős közé a rangos 2026 World Car....
2026.02.02
A Toyota tavaly továbbra is a világ legnagyobb autógyártója maradt, itthon pedig ugyancsak....
2026.02.02
A Trans-Sped a hosszú távú stratégiai céljainak támogatása és a működési hatékonyság érdekében....
2026.02.02
Nézze meg a videót! ..
2026.02.02
Az érintett gazdasági szereplők és szakmai szervezetek részéről kiemelkedő nemzetközi és hazai....