Honda-Nissan

Hivatalosan is megkezdődtek a Honda és a Nissan egyesülési tárgyalásai

2024.12.25.

A Honda Motor és a Nissan Motor japán autógyártók tájékoztatták a japán kormányt arról, hogy tárgyalásokat kezdenek az egyesülésről, amelybe a Mitsubishit is bevennék - közölte a Kyodo News hétfőn.

A Honda és a Nissan júniusban tervezi befejezni az egyeztetéseket. Az így képződött új cég, amely az eladások alapján Japán második és a világ harmadik legnagyobb autógyártója lenne, a tervek szerint holding társaságként működik majd. A Mitsubishi Motors, amelyben a Nissan a legnagyobb tulajdonos, várhatóan később csatlakozik az egyesüléssel létrejövő vállalathoz.

A Nissan és a Honda márciusban azt közölte, hogy a költségek csökkentése és a versenyképesség javítása érdekében szorosabban együttműködnek az elektromosautó-ágazatban.

A Honda és a Nissan egyesülése, amelybe a Mitsubishi Motors is bekapcsolódna, versenyképesebbé tenné a vállalatokat a Teslával és a kínai elektromosautó-gyártókkal szemben. A három japán autógyár együtt 54 milliárd dolláros vállalatot hozna létre, a világ harmadik legnagyobb autóipari tömörülését alkotná több mint 8 millió jármű eladásával, amivel közelebb kerülne a listavezető Toyotához és a Volkswagenhez.

Hétfőn a tokiói tőzsdén a Nissan Motor 1,58 százalékos, a Honda Motor 3,82 százalékos, a Mitsubishi Motors 5,25 százalékos erősödéssel zárt.

Kép: Nissan

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
A hét elején megműtött Álex Márquez a gyorsaságimotoros-világbajnokság Olasz és a Magyar Nagydíját....
2026.05.21
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.05.21
1927-ben egy kora áprilisi reggel van, a Volvo szülővárosában, a Svédország nyugati partján fekvő....
2026.05.21
De ki fizeti meg a plusz költségeket?   ..
2026.05.21
Kínában már kapható a csúcstechnikával teletömött bZ7 luxusszedán, amely nagyobb, mint a Tesla....
2026.05.21
Az európai autóipar történetének egyik legsúlyosabb átalakulása zajlik: a német iparág vezetői....
2026.05.21
A Wizz Air szerint felkészült a 2026-os nyári csúcsszezonra: az év első négy hónapjában....
2026.05.21
A Honda projektvezetőjének, Tomoyuki Yamagami-nak a gyermekkori emlékei – rádiótávirányítású....
2026.05.21
Kínában a Huawei és a JAC együttműködésében készült Maextro S800 a legkelendőbb luxuslimuzin, az....
2026.05.21
A csapaton belül végrehajtott változtatások és személyi cserék révén Lewis Hamilton saját elmondása....