M5-ös autópálya

Horror vontatványt fogtak a rendőrök az M5-ös autópályán

2021.05.12.

Mindkét autón hamis volt az rendszám - az államhatárig húzta volna társa műszaki hibás kocsiját a román sofőr.

Állampolgári bejelentés alapján a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányág munkatársai az M5-ös autópályán ellenőriztek egy román rendszámú gépjárművet, ami Budapest irányából Szeged felé - egy szintén román rendszámú - kisteherautót vontatott.
 
Az intézkedés során kiderült, hogy miután az egyik kocsi műszaki hibás lett a sztrádán, elkezdődött a vontatás, de nem tértek le az első lehajtásra szolgáló úton, hanem így akartak eljutni az államhatárig.
 
Azt is megállapították a rendőrök, hogy a rendszámok nem az autókhoz tartoznak. Mint kiderült a gépkocsikat Nyugat-Európában vásárolták, de nem akartak a szállításért fizetni, így két másik autót rendszámát szerelték le Romániában, amiket felhelyezve közlekedtek.
 
A két sofőrrel szemben egyedi azonosító jellel visszaélés miatt indult büntetőeljárás a Kecskeméti Rendőrkapitányságon. Ezen felül a szabálytalan vontatás miatt az egyik román férfival, míg társával szemben a vezetői engedély helyszíni hiánya miatt szabálysértési feljelentést tettek az autópálya alosztály járőrei.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....
2026.08.16
Sok autóst zavarja, amikor egy kerékpáros nem az út szélén teker. Pedig számos esetben így....
2026.08.16
Tizenkét ember meghalt és legalább tízen súlyosan megsérültek az M3-as autópályán történt....
2026.08.16
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt....
2026.08.16
Olyan sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért nincsenek kei carok az európai piacokon. Most talán....
2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....