autógyár

Hosszú távra tervez Romániában a Ford 1. rész

2022.02.28.

A romániai Ford Krajova mintegy 6000 embernek biztosít megélhetést, ők döntően ötnapos munkahéten, három műszakban dolgoznak a jármű- és motorgyárban. Az egyliteres erőforrások, az EcoSport és a Puma modellek készülnek itt és a márka hosszú távon tervez az üzemmel.

Háromnapos romániai úton vett részt minap egy magyar szakújságírókból álló csapat, a Ford krajovai gyárát látogatták meg. Egy mozgalmas, erős munkanapba sűrítették össze a programot, amelynek első napirendi pontjában Josephine Payne gyárigazgató, a Ford Románia elnöke beszélt egy tartalmas prezentáció keretében.

Josephine Payne prezentációja - fotók: Ford Magyarország.

A több mint 6000 alkalmazottat foglalkoztató gyárat irányító hölgy lassan négy éve van Krajovában, de több mint 30 éve dolgozik a Fordnál különböző gyártási területeken és mérnöki munkakörökben. Egyebek között élt az Egyesült Államokban is, ahol a hajtásláncért felelt. Elektronikai mérnöki diplomát szerzett Southamptonban, de tanult Karlsruhében is, az AutoCar magazin az autóipar 100 legbefolyásosabb brit nője közé sorolta. Három felnőtt gyermeke és ugyanennyi unokája van, utóbbiak hármas ikrek.

A krajovai autógyár története 1976-ban kezdődött, ekkor alapította vegyesvállalatként a többségi tulajdonos Románia és a Citroën Oltcit. OltcitClub és Citroën Axel modellelket gyártottak belföldi és exportpiacra. Amikor 1991-ben a Citroën kivonult a közös vállalatból, nevük Automobile Craiova-ra változott.

Legördül a szalagról az elkészült autó.

1994-ben “bútoroztak” össze Dél-Koreával, megkezdték a Tico, a Cielo és az Espero gyártását, nevük 3 év múlva Daewoo Automobile Romániára változott. Új motor- és sebességváltó-gyárat hoztak létre, 2001-től már a Matiz és a Nubira II is készült itt. A Ford 2008-ban vette me az Automobile Craiovát román kormánytól.

Azóta a márka közel 2 milliárd dollárt invesztált a gyártásba. A termelés 2009 szeptemberében kezdődött, először a Transit Connecttel, amit 2012-ben követett a többszörösen díjnyertes 1,0 literes EcoBoost motor és a B-MAX. 2017-ben a Ford beindította az EcoSport modell gyártását, 2019-óta pedig már a Puma is itt készül. Jelenleg az utóbbi két modell gurul le a szalagról Krajovában, a sportos kompakt crossover, a Puma az elmúlt két évben a márka legkelendőbb személyautójának bizonyult az európai piacon. Érdekesség, hogy Ford Puma lett 2021-ben a román piac legnagyobb darabszámban értékesített hibrid autója, amiből a helyi regisztrációs adatai szerint 2765 darab talált gazdára.

Készül az egyliteres motor.

Az elmúlt években jelentős fejlesztések történtek a gyárban: üzembe helyeztek több mint 600 robotot, javítva ezzel egyebek között a karosszéria-, a prés- és a fényezőüzem munkáját. De ezek segítik a belső burkolást és a futómű beszerelését végző részleg működésének hatékonyságát és minőségét is. A krajovai a Ford egyik legmodernebb egysége a karosszériagyártás területén 90 százalékos az automatizálás, 77 CNC megmunkálóközpont dolgozik, teljesen robotizált a hengerfej-összeszerelés.

A Ford Krajova mintegy 6000 embernek biztosít munkalehetőséget, ők döntően ötnapos munkahéten – a présüzem folyamatos –, három műszakban dolgoznak a jármű- és motorgyárban. Közülük 3400-at az utolsó három évben vettek fel és a teljes létszám 46 százaléka nő. A kezdetek óta egymillió Ford modell és több mint 1,5 millió EcoBoost motor került le a Krajova üzem szerelőszalagjairól.

Robotok dolgoznak a karosszériaüzemben.

A gyár területén nem csak a Ford dolgozik, a kerítésen belül termel nyolc nagyobb beszállító is. Saját állomásuk van, a vasúti pálya hossza több mint 10 kilométer. A gyár nem mellesleg az ország második legnagyobb exportőre. Az idei terv napi 1000 autó, átlagosan 67 másodpercenként gördül le egy a szalagról, az EcoBost motornál ez a számpár 1400 és 47 másodperc.

Elismerésre méltó a Ford társadalmi szerepvállalása, rengeteg kulturális és egyéb programot támogatnak és kezdeményeznek. Sok más mellett közel 10 ezer járművezető képzéséhez járultak hozzá a Driving Skills for Life program keretében. Közel 18 ezer középiskolás diák közúti oktatási programjában kapcsolódtak be, több mint 120 ezer eurót fektettek a krajovai duális oktatási rendszerbe, ahol három program is fut jelenleg. Kiemelt figyelmet fordítanak a lányokra, szeretnék, ha minél többől mérnök válna.

Györke Orsolya vezette a "delegációt".

Ford hosszú távon tervez Romániában, tavaly áprilisban bejelentették, hogy 2023-ban egy új haszonjárművet kezdenek gyártani Krajovában, emellett pedig a modell 2024-ben bemutatkozó, tisztán elektromos hajtású változata is itt készül majd. – Ez lesz az első teljesen elektormos Ford, ami Romániában gyártunk – hangsúlyozta Josephine Payne.

Azzal, hogy 2024-ben egy tisztán elektromos modell is megjelenik a krajovai üzem portfóliójában, a Ford egyértelműen jelzi, továbbra is elkötelezett amellett, hogy az európai haszonjármű-vásárlóknak nulla károsanyag-kibocsátású autókat kínáljon. A vállalat arra készül, hogy 2024-re teljes palettáján elérhetővé teszi a nulla károsanyag-kibocsátású hajtásláncokat. 2030-ra a Ford tervei szerint a haszongépjárművek kétharmadát várhatóan már tisztán elektromos vagy plug-in hibrid hajtással rendelik meg az európai vevők.

Beszámolónk folytatását itt olvahatják.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....