Huawei

A Huawei részt vállalna a zalaegerszegi tesztpálya építésében

2016.10.21.

A Huawei Technologies Hungary Kft. szívesen bekapcsolódna a tervezett zalaegerszegi járműipari tesztpálya építésébe - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel, miután Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten tárgyalt a cég vezérigazgatójával, Cseng Vej-fenggel.

A közlemény szerint Varga Mihály kifejtette: az adatkezelési és adatátviteli megoldások fontos elemei a zalaegerszegi projektnek, a kínai távközlési óriáscég a tesztpálya WLAN-ellátásához nyújthat segítséget.

A tárcavezető hangsúlyozta: a Huawei számára Magyarország kiemelt jelentőségű, hiszen valamennyi, az európai piacra, Közép-Ázsiába, Észak- és Nyugat-Afrikába, illetve a közel-keleti régióba szánt távközlési hálózati termékét az országban szerelik össze, és innen szállítják tovább több mint 50 célországba.

Hozzátették: Cseng Vej-feng tájékoztatta a tárcavezetőt a Huawei magyar leányvállalatának elmúlt egy évének eredményeiről, hangsúlyozva, hogy magyarországi leányvállalatuk fejlesztésére nagy hangsúlyt fektetnek. 

A távközlési eszközöket és megoldásokat szállító kínai magánvállalat globális bevétele tavaly több mint 60 milliárd dollár volt. Magyarországon a második legnagyobb kínai befektető, több mint 2000 embernek biztosít munkát.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.11
Nem annyira a spórolás, mint inkább a sietés miatt tujáztak egykor a népek a villamoson.   ..
2026.04.11
Az apró, 20 ezer fontot (8,65 millió forintos) Super-N villanyautó már megvásárolható az Egyesült....
2026.04.11
Annak vizsgálatára, hogy az antianyag biztonságosan szállítható-e, egy tudóscsoport antiprotonokat....
2026.04.11
A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást. ..
2026.04.11
A tavalyi évben minimális volt az új motorkerékpárok eladási volumene 2024-hez képest, és a Honda....
2026.04.11
Huszonöt vadonatúj Sprinter furgont kapnak a közlekedésfelügyelők - jelentette be a területi....
2026.04.11
A fő okok között a gyengén teljesítő kínai piac és a megszűnő 718-as modellsorozat is szerepel. ..
2026.04.11
Legkésőbb 2028-ig elhagyja a Red Bull Forma-1-es istállót Gian Piero Lambiase, a négyszeres....
2026.04.11
Öt autó karambolozott péntek éjjel Budapesten, a Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésében....
2026.04.11
Elegancia és technológia új szinten a Mercedes SUV-okban ..