BMW Magyarország

Huszonkétezren látták a járműcsodákat

2024.05.16.

Közel huszonkétezren látogattak el az idei Balatonfüred Concours d’Elegance-ra, amelyet a BMW Group Magyarország támogatott.

Immár kilencedik alkalommal tért vissza a Balaton partjára a környező országok egyik legnagyobb, klasszikus járműkülönlegességeket felvonultató seregszemléje, a Balatonfüred Concours d’Elegance. A május 10-12. között megtartott, a BMW Group Magyarország főszponzori támogatását élvező esemény fődíját, a Best of Show címet az 1963-ban gyártott Facel Vega II nyerte el, míg a BMW Group különdíját az 1987-es évjáratú Daimler Limousine érdemelte ki.

Az elmúlt hétvégén a balatonfüredi Tagore - sétányon közel 22 ezer érdeklődő ismét ízelítőt kaphatott az autózás és motorozás történelméből. A IX. Concours d’Elegance-on több mint negyven különleges, nagy becsben tartott veterán és youngtimer sorakozott fel. Köztük olyan ritkaságok, mint a második világháború előtti sportautók egyik legendája, a Bugatti Typ 43 Grand Sport, amelynek egyik 1929-ben gyártott modelljét lehetett most megtekinteni. Sokan megcsodálták az 1923-as, eredeti fényében pompázó Steyr Typ VI-ot is, amely a két háború közötti időszak méltán elismert versenyautója volt. A rendezvény impozáns autócsodái közt látni lehetett még a robusztus külsejű csehszlovák Tatra T603-at, a kőrisfa vázhoz rézszegecsekkel rögzített mahagóni deszkák alkotta karcsú karosszériával rendelkező Renault Skiff Labourdette-et 1914-ből, valamint azt az 1987-es Daimler Limousine-t, amelyet még II. Erzsébet angol királynő is használt néhányszor. Utóbbi autó el is nyerte a rendezvényen a BMW Group különdíját. A fődíjat, a Best of Show elismerést viszont az 1963-ban gyártott Facel Vega II érdemelte ki. A modellt máig a francia autógyártás egyik nagy büszkességének tartják, ami a maga idejében felvette a versenyt a Aston Martin DB4-el, a Ferrari 250 GT-vel és a Mercedes-Benz 300 SL-lel, rászolgálva akkoriban a világ leggyorsabb négyüléses kupéja címre.

A régió egyik legnagyobb klasszikus járműkülönlegességeket felvonultató seregszemléjén, a FIVA (Fédération Internationale des Véhicules Anciens / Történelmi Járművek Nemzetközi Szövetsége) által akkreditált Balatonfüred Concours d’Elegance-on a legjobb restaulásért járó FIVA-díjat az 1960-as Volkswagen Bogár 1200, míg a legjobb állapotban megőrzött autónak odaítélt MAVAMSZ-díjat az 1993-ban gyártott Porsche 968 Clubsport kapta meg.

A BMW Group Magyarország idén is egy különleges classic túrával indította az eseményt, ahol a sajtó képviselői egy 1966-os BMW 2000 CS és egy 1999-es évjáratú BMW M Coupé modellt vezettek, a vadonatúj BMW M440i Coupé, 230i Coupé és az X2 M35i nóvumok mellett. A hétvégi eseményen a BMW luxusautói álltak a középpontban, a BMW i7, a 740d, az X7, az XM, a 8-as Gran Coupé és egy M3 CS, valamint egy különleges kéttónusú fényezéssel ellátott limuzin. A BMW Motorrad szinte teljes palettája ott volt a Vitorlás téren, míg a legújabb háromajtós MINI Cooper itt ünnepelte hazai közönségpremierjét. A szombati gálavacsorán az Anna Grand Hotel Balatonfüredelőtt a BMW i7 és a BMW R12 motorkerékpár adták az esemény méltó díszletét a veterán járművek mellett.

„Az idén 20 éves BMW Group Magyarország egyik legtradicionálisabb rendezvénye a Balatonfüred Concours d’Elegance, melyet a vállalatunk immár nyolcadik alkalommal támogat. Az eseményre egyfajta guruló múzeumként is tekintünk, ahol a különlegességeket igazán közelről, akár mozgás közben is megtekinthetik az érdeklődők. Minden évben különleges klasszikus és új járművekkel készülünk, legyen az két- vagy négykerekű. A résztvevők és látogatók autók és motorok iránti rajongása, a múlt értékeinek tisztelete, valamint a festői Balaton-parti közeg valóban különleges, jó hangulatú és értékes élményt jelent, melyet a Balatonfüred Concours d’Elegance sikere egyértelműen bizonyított idén is” – mondta el Salgó András, a BMW Group magyarország vállalati kommunikációs vezetője az esemény kapcsán.

A díjazottak listája a https://balatonfuredconcours.eu/nyertesek/ oldalon található meg.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..