rali

Idényzáró futam lesz az Alpok-Adria Kupában a Szilveszter-rali

2020.01.28.

A nemzetközi Alpok-Adria Rali Kupa (AARC) idényzáró futama lesz az idén a Szilveszter-rali.

Az AARC naptárában öt ország 10 versenyhétvégéje szerepel, a mezőny Horvátországba, Ausztriába, Szlovéniába és Olaszországba is ellátogat, az osztrákoknál négy, az olaszoknál három viadalt rendeznek. A magyarországi zárófutamot a tervek szerint ebben az évben is a Hungaroringen és környékén bonyolítják le.

"Osztrák és olasz csapatok már most visszajeleztek, de a regisztráció ebben a sorozatban az egész idényben nyitott, vannak olyanok is, akik nem minden hétvégén versenyeznek" - nyilatkozta az MTI-nek Füredi András, a Szilveszter-rali egyik szervezője. Hozzátette, a magyar futamnak jót tenne, ha a környező vagy a közeli országokból minél több páros nevezne be, mert ez a nézőszámot is növelné, különösen ha a legjobbak közül indulnának néhányan. A 2010 óta létező, pénzdíjas Alpok-Adria Kupában tavaly hét fordulót rendeztek, amelyeken közel 50 ralis páros vett részt.

Füredi András azt mondta, szervezésben és előkészületekben nem jelent számukra jelentős módosítást, hogy leszerződtek az AARC-vel, és az idén is szívesen látnának a mezőnyben egy olyan híres pilótát, mint a legutóbb a WRC2-es világbajnok finn Kalle Rovanperä.

"Őt a csapata nevezte be a versenyre, nem mi vásároltuk meg, és a jövőben is ezt a vonalat szeretnénk követni" - tette hozzá Füredi.

A 22. alkalommal sorra kerülő Szilveszter-ralit a szokásoknak megfelelően december 27. és 29. között rendezik majd.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
A járműtörténeti jelentések alapján Magyarországon a sérült autók aránya eléri az 57 százalékot,....
2026.05.20
Ha azt mondjuk: amerikai autók az 1950-es években mindenkinek hátsó „szárnyakkal” ellátott....
2026.05.20
A következő hetekben megkezdődik a megújult, tisztán elektromos hajtású Cupra Tavascan....
2026.05.20
A Toyota Hilux neve hosszú évtizedek óta egyet jelent a megbízhatósággal és a szinte....
2026.05.20
Minden érintett sportvezető nagy fantáziát lát Nagy Roland gokartversenyzőben, aki az elmúlt....
2026.05.20
A vállalat új ellátási lánc-szolgáltatása hatással lehet az alkatrész-logisztikára és az....
2026.05.20
Tisztában van vele a Toyota, hogy egy új technológia piaci meghonosításához minden lehetséges....
2026.05.20
Mark Rushbrook jelezte, a gyártó támogatja a V8-as motorok visszatérését és az elektromos elemek....
2026.05.20
Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében - közölte a....
2026.05.20
Négy napra Budapest lett az európai közlekedéskutatás és mobilitási innováció egyik központja:....