Ford Escort Cosworth

Időutazás: 25 éve aratta első WRC-győzelmét az Escort RS Cosworth

2018.04.14.

Tudta, hogy majdnem pontosan 25 éve aratta első WRC-diadalát a legendás Ford Escort RS Cosworth? A helyszín a Portugál Rally volt, a dátum 1993, a győztes pilóta pedig a francia François Delecour, aki honfitársával, Daniel Grataloup navigátorral osztozott a dicsőségben - olvasható a Ford közleményében.

Az Escort ’Cossie’ abban az évben a Ford hivatalos WRC-üdvöskéjét, a Sierra ’Cossie’ versenygépet is maga mögé utasította. A testvérénél könnyebb és fürgébb, akkor még teljesen újoncnak számító autó már a Monte Carlo Rallyn is második lett.

Az évad második futamán, Svédországban az Escort lecsúszott a dobogós helyezésről, de a szezon második murvás versenyén, a Portugál Rallyn már a start pillanatától uralta a mezőnyt. Delecour valósággal felszántotta a pályát a Boreham által felkészített Escorttal, majd csapattársa, Miki Biasion azzal tette fel a koronát a hétvégére, hogy másodikként ért célba.

Delecour abban az évben Korzikán és Katalóniában is nyert, Biasion pedig az Akropolisz Rallyn aratott győzelmet, míg Franco Cunico a Sanremo Rallyn vezette győzelemre Escortját – vagyis az új autó legelső évada igazán remekül sikerült.

Az Escort RS Cosworth és az áttervezett Escort WRC összesen tíz WRC-győzelmet zsebelt be, mielőtt 1999-ben felváltotta a versenypályákon a Focus World Rally Car.

1992 februárja és 1996 januárja között a Ford 7145 darab országúti változatot is készített az Escort RS Cosworth modellből. A WRC-versenygépekhez hasonlóan ezekben az autókban is 2,0 literes turbómotor dübörgött, ami körülbelül 230 lóerős teljesítményt produkált. Az Escort RS Cosworth köztudottan az első olyan sorozatgyártású autó volt, amit úgy építettek, hogy állítható első és látványosan nagyméretű hátsó légterelője komoly leszorító erőt biztosítson.

Az Escort RS Cosworth manapság a gyűjtők becses kincse: tavaly egy nagyon keveset futott példány 91.000 angol fontért (32 millió forintért) kelt el egy brit árverésen.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.15
Mocsáron jár, úszni tud és minden terepet felfal. Mi kell még egy autótól?  ..
2026.03.15
A hajrában átvészelt szívrohamon túl is voltak fontos tanulságai a Kínai Nagydíjnak Andrea Kimi....
2026.03.15
Nem kis fejtörést okoz az orosz autóiparnak a frissíben hatályban lépett nyelvvédelmi törvény. ..
2026.03.15
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Aki ügyetlen, mindenhol ügyetlen. ..
2026.03.15
Egy évtizedes stagnálás után a brit kormány radikális fordulatot hirdet a közlekedésbiztonságban:....
2026.03.15
Újabb útvonallal bővíti debreceni hálózatát a Wizz Air, a nyári időszakban már Bulgária....
2026.03.15
A brit What car? magazin egy sor kategóriában kiválasztja az általa a 2026-os Év Autója díjra....
2026.03.15
Nem véletlenül mondják, hogy arra nézz, amerre menni akarsz, ellenkező esetben baleset történhet.....
2026.03.15
A páratlanul nehéz körülmények miatt alig maradt valaki a Rally1 mezőnyből versenyben. Kacuta....
2026.03.15
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjat,....