alkatrész

Időutazás: A nagy tűzvész

2017.10.21.

Negyven évvel ezelőtt, ugyanezen a héten történt, hogy sötét napok köszöntöttek a Ford németországi részlegére, amikor Merkenichben lángba borult a cég hatalmas alkatrészraktára.

A II. Világháború óta az volt Nyugat-Németország egyik legsúlyosabb tűzvésze, amelyben 74.000 négyzetméternyi raktárterület semmisült meg, és a kár meghaladta a 200 millió dollárt. Szerencsére senki sem sérült meg.

Azon a rossz emlékezetű napon, 1977. október 20-án délután fél három után gyulladt ki a raktár, és bár tűzoltók százai küzdöttek a lángokkal, sem az épületet, sem annak értékes tartalmát nem sikerült megmenteni.

Alig telt el egy év a tűzvész után, és a Ford több mint 100 millió márkás költséggel teljesen újjáépítette a megsemmisült épületet. A raktár ma is ugyanakkora, azaz mintegy 18 futballpályán területen működik, világszerte ellátva a márkaképviseleteket és a vásárlókat Ford alkatrészekkel.

Azóta Merkenichben egy új, teljesen automatizált raktár is felépült: a 152 méter hosszú, 43 méter széles és 40 méter magas épületben 26.000 tárolórekesz található. Az itt tárolt több milliónyi alkatrész mozgatását hét számítógép és hat elektronikus vezérlésű daru végzi.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.19
A Concorso d'Eleganza Villa d'Este-n mutatja be a BMW Motorrad a Vision K18-at. ..
2026.05.19
Jó hangulatú háromnapos sajtóklubot rendezett május elején az idén 35 éves a Magyar Suzuki Zrt.,....
2026.05.19
Átvette a légitársaság a kétszázadik Airbus A321neo repülőgépét, egy ultrahosszú távot lerepülni....
2026.05.19
Röppent a közel félmilliós bírság. ..
2026.05.19
Az M7-esen történt eset jól szemlélteti, mekkora holttérrel kell megküzdenie egy kamion sofőrjének....
2026.05.19
Miközben az európai autóipar egyszerre küzd a gyenge kereslettel....
2026.05.18
Az európai autóipar egyszerre került....
2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....
2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....